Close

Hurrikán-szezon hazánkban?

szelvihar

Teherautókat borított fel, fákat döntött ki a viharos erejű szél kedden a Dunántúlon. Aradi Virág, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-nek  elmondta: a szélben négy pótkocsis teherautó is felborult. Közvetetten  Magyarország időjárására is hatással van az Európában tomboló hurrikán – állapította meg az Országos Meterológiai Intézet. Az Opheliának köszönhetően volt például szokatlanul meleg az őszi időjárásunk,  ugyanis trópusi levegőt is sodort kontinensünkre. A korábban 3-as erősségű hurrikán Európát elérve sokat veszített ugyan erejéből, ám Nagy-Britanniát rendkívül erőteljes déli légáramlással, orkán erejű széllel és esőzésekkel borította 

Az Ophelia elég közel alakult ki a nyugatias szelek övéhez, ezért a frontok egyre délebbre helyeződtek. Egy-egy erősebb front pedig maga elé tudja húzni a ciklont, ezért indult el kelet felé – elemezte Gaál Áron, az OMSZ meteorlógusa. Elmondta: nem gyakori, de nem is szokatlan jelenség, hogy a trópusi ciklonok bekerülnek a mérsékelt övezetbe a „hurrikánszezonban”. Az általános menetrend azonban inkább az, hogy ezek keleties áramlással haladnak Amerika partjai felé, ahol viszont északi irányba eltérülve ismét bekerülhetnek a nyugati szelek övébe, és csak legyengülve folytatatják útjukat Európa irányába. Némelyik pedig el is éri kontinensünket.

3eb83827e7767229acc169b592573fbb normal

A 8-as főúton Öskünél, Sólynál és Pétfürdőnél, valamint a 77-es főúton Tótvázsony és Nagyvázsony közt történt balesetekben senki sem sérült meg. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint nemcsak a Dunántúlról, hanem Kelet-Magyarországról is érkeztek jelentések letört ágak, kidőlt fák miatt, amelyek vezetékeket szakítottak le, épületeket és kerítéseket rongáltak meg, több helyen forgalmi akadályt okozva.

Az egyik meteorológiai honlap mérése szerint hétfő délután Balatonföldváron 113 kilométeres sebességgel fújó széllökést is regisztráltak.

Várható időjárás szerda estig: délkeleten is csökken a felhőzet, és éjszaka már kevés lesz a felhő, főként a nyugati határnál, az Északi-középhegység völgyeiben, valamint a főváros környékén ködfoltok kialakulhatnak. Szerdán eleinte kevesebb lesz a felhő, majd északnyugat felől átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. A többfelé erős, helyenként viharos északi szél éjszakára jelentősen mérséklődik. Szerdán a Kisalföldön megélénkül a délnyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben kissé hidegebb is lehet, talaj menti fagy több helyen is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 11 és 16 fok között várható.

MTI, OMSZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top