Close

Az üldözött keresztények

international consultation 10 14

A legüldözöttebb vallás a világon a keresztény: öt vallási üldözést szenvedő ember közül négy keresztény. Közel 200 millió keresztény embert üldöznek hite miatt a világon, sokakat közülük a Közel-Keleten vagy Afrikában – állapították meg a nemzetközi konferencián, amelyet a a keresztényüldözésről tartott az Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapesten. A rendezvényen vallási vezetőkkel, politikusokkal, kutatókkal és civil szervezetek képviselőivel együtt kereste közösen a választ korunk kihívásaira, különösképp az üldözött keresztények leghatékonyabb megsegítésére.

Magyarország egyedülálló utat választott az üldözött keresztények támogatására. 2016-ban a Magyar Kormány létrehozta az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyetttes Államtitkárságot, 2017-ben pedig elindult a Hungary Helps program, amelynek keretében szervezik Magyarország humanitárius akcióit. Ez idáig már 2 millió eurónyi összeget fordítottak az üldözött közösségek támogatására és megerősítésére. Több mint 200 családnak segítettek visszaköltözni Irak Telsquf városába, Erbilben katolikus iskolát építettek, és támogatták a Szent József kórházat, illetve 32 templomot állítottak helyre Libanonban.

„Segítsetek, hogy magunkon segíthessünk, hogy szülőföldünkön maradhassunk!” – kérték a konferencián a közel-keleti vallási vezetők, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb segítség számukra a közvetlen, válsággócokba juttatott támogatás. Ahhoz kérnek nemzetközi támogatást, hogy ne kelljen elhagyniuk otthonaikat, illetve, hogy visszatérhessenek szülőföldjükre, ahol közösségeik kétezer éve élnek.

A konferencia nem titkolt célja az volt, hogy minél több ország, nemzetközi szervezet figyelmét felhívják a közel-keleti keresztények helyzetére, és rábírják őket az üldözött keresztények támogatására. A konferencián javasolt és elfogadott Budapest Határozatban is erre ösztönzik a világ államait.

A CitizenGO szervezet a konferencia kapcsán hangsúlyozta: évek óta küzd azért, hogy a politikai döntéshozók meghallják az üldözött keresztények segélykiáltását, ezért örömmel üdvözli a magyar lépéseket. Petíciójukban pedig arra kérik az Európai Unió tagállamait, hogy vegyék figyelembe az üldözöttek kérését, és segítsék őket abban, hogy ne kelljen elhagyniuk otthonaikat, illetve, hogy visszatérhessenek szülőföldjükre. Peticiójukról bővebben itt olvashatnak :

A Hungary Helps programról pedig bővebben itt. 

Forrás: citizen.go

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top