Close

Nyugdíjkorrekció novemberben

nyugdijcimlap

 

Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét – erősítette meg az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára. Az intézkedés 2,6 millió embert érint. A nyugdíj-kiegészítés célja, hogy megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét és a tényleges éves inflációhoz igazítsák a nyugdíjemelés mértékét, ez a kormány egyik fontos vállalása volt az idősek felé – hangsúlyozta az államtitkár. Orbán Viktor ma délután pedig megerősítette: javasolja, hogy a nyugdíjasok idén is kapjanak karácsony előtt 10 ezer forint értékű Erzsébet utalványt. 

Nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött idősek, hanem a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják novemberben a nyugdíjprémiumot a kormány legutóbbi ülésén hozott döntés értelmében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán megerősítette: a nyugdíjprémiumot és az egyszeri kiegészítést is a novemberi nyugdíjakkal együtt fizetik ki. Az intézkedés érinti például azokat is, akiknek az ellátását a nyugdíj alapján számítják, köztük a megváltozott munkaképességűeket vagy a fogyatékossági ellátásban részesülőket, a politikai rehabilitáltakat, az özvegyi nyugdíjasokat.

Átlagnyugdíjjal számolva novemberben 24 ezer forinttal többet kapnak az érintettek – jelezte a miniszter. Balog Zoltán kitért arra is: 2011 és 2017 novembere között a nyugdíjak 26 százalékkal emelkedtek. A miniszter emlékeztetett: a törvény szerint ha a GDP növekedése 3,5 százaléknál magasabb, akkor a nyugdíjkorhatárt betöltötteknek nyugdíjprémium jár. Hozzátette: a kormány azonban úgy döntött, ezt kiterjesztik a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre is. Az idősek megbecsülésének fontosságáról szólva azt hangoztatta, fontos, hogy a tisztelet kultúrája erősödjön Magyarországon. Szerinte ha az ország a nemzedékek szolidaritására épít, akkor azzal mindenki jól fog járni.

nyugdijkorrek02

A nyugdíjprémiumról szólva Orbán Viktor elmondta: a kiszámításának alapja a 4,1 százalékra tervezett gazdasági növekedés. A háttere pedig az, hogy ha a gazdaság jól teljesít – 3,5 százalék fölött -, akkor abból az egész országnak többlete keletkezik, amiből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell, mert „ha sikeres az ország aktív része, akkor legyen sikeres a már inaktív része is”, hiszen az ő munkájuk hozzájárult a most aktívak sikeréhez – fejtette ki.
Beszélt arról is, hogy 2018-ra 4,3 százalékos bővülést terveznek, így „jó reményünk van arra, hogy 2018-ban is lesz nyugdíjprémium”, vagyis várhatóan nem egy egyszeri eseményről van szó. A kormány terve egyébként az, hogy a gazdaság növekedése tartósan 3-5 százalék között legyen, sőt egyszer érje el az 5 százalék fölötti szintet is – közölte.

Balog Zoltán az időseket érintő megtakarítások és intézkedések között említette a rezsicsökkentést, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, valamint a Nők 40 programot, melynek köszönhetően „200 ezer nagymamát adtak vissza a családoknak” az elmúlt években – fogalmazott  Arra is felhívta a figyelmet, hogy utóbbiakra – akik most mintegy 150 ezren vannak – már érvényes a múzeumi kedvezmény október 1-jétől. Azt is elemezte, hogy a kormány támogatja ezzel az intézkedéssel is, hogy a nyugdíjasok a családjukkal, unokáikkal tölthessenek több időt, például kulturális programokkal, a nyugdíjasok számára megteremtette a kedvezményes formájú munkavégzés lehetőségét, szövetkezeteken keresztül. Az idősebbeket érintő intézkedések között említette még az 55 év felettiek újbóli munkába állását segítő munkahelyvédelmi akciótervet, melynek keretében már 400 ezren dolgoznak. Ismertetése szerint ma Magyarország népességének 17 százaléka 65 év feletti, és minden évben hónapokkal nő a 65 éves korban még várhatóen még egészségesek száma. Balog Zoltán azt mondta, a támogatásoknál is fontosabbnak tartja, hogy a közgondolkodás idősbaráttá váljon. 

– Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Idősek Tanácsa ülésen, az Országházban. A miniszterelnök kiemelte: „Olyan országot akarunk építeni, amelyben minden nemzedéknek megvan a maga helye, egy többgenerációs Magyarországban gondolkodunk” A kormányfő a tanácskozáson közölte azt is: javasolják, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapjanak karácsony előtt 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok.

 

MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top