Ring Magazin

Csütörtök, 2017. November 23.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Magyar Glóbusz Arcvonások Írj, bírálj, kritizálj

Írj, bírálj, kritizálj

E-mail Nyomtatás PDF

ff fekete felirattalA színházi kritika utánpótlásának biztosítása céljából, kétfordulós színikritika-pályázatot hirdet a Színházi Kritikusok Céhe. A 75 éve született Koltai Tamás nevét viselő pályázatra rendszeres színházlátogató középiskolások, egyetemi hallgatók és írással hivatásszerűen foglalkozó, 17-30 éves életkor közötti színházkedvelők jelentkezését várják.

A közleményük szerint a pályázók három, a sajtóban nem publikált, 2014-nél nem korábbi színházi bemutatóról írt színikritikával jelentkezhetnek, egyenként legalább négyezer és legfeljebb nyolcezer karakter terjedelemben. A pályázatokat elektronikus formában vagy postán lehet benyújtani, a beküldési határidő december 1. éjfél.

A pályázat a 2015-ben elhunyt újságíró, Koltai Tamás nevét viseli majd. Koltai Tamás Jászai Mari - díjas, Pulitzer - díjas újságíró, szinikritikus, egyetem tanár, dramaturg, a nézőtér lovagja- ahogyan kollégái nevezték, idén töltötte volna 75-ik életévét. A pályázat az ő munkásságának és személyének is állít emléket. 

 

kritikapaly003A pályamunkákat kritikusok, szerkesztők bírálják el, majd a legjobbakat meghívják a 2017/2018-as színházi évad második felére eső második fordulóba, amelyben három tavaszi bemutatóról kell majd kritikát írniuk. A cikkek véleményezésébe színházi alkotók is bekapcsolódnak. A pályadíj 250 ezer forint, a győztesek elismeréseiket 2018 szeptemberében, a Színikritikusok díja átadó ünnepségén vehetik át. 

 

MTI


(1 értékelés)