Close

Egy producer – bukás Hollywoodban

producers001

Fülsiketítő ez a hallgatás – ezt a bejegyzést tette közzé az egyik érintett közösségi oldalán, a Hollywood-ban most kirobbant botránnyal kapcsolatosan. Évtiztedek óta elhallgatott tényekre bukkant a The New York Times, az USA egyik legsikeresebb film produceréről. Harvey Weinstein olyan filmeket jegyzett, mint a Szerelmes Shakespeare, a Kill Bill, a Ponyvaregény, Chicago, az Angol beteg, Árvák hercege… Nagy nevek, óriási sikerek állnak mögötte, a Miramax stúdió alapítója, a Demokrata párt nagy támogatója – akinek most sorra utasítják vissza korábbi ajánlatait és szó szerint utalják vissza pénzügyi támogatásait. A bortány hátterében nők zaklatása áll. Húsz év elhallgatott titkaira derített fényt a The New York Times, ahogy ők írják: Hollywood suttogott titka volt ez a történet. 

Ami Hollywoodban történik az maradjon is ott – tartja magát a helyi mondás. Hozzátéve: – Hollywood megvédi az övéit – hozzáértők ezzel az állásponttal magyarázzák, hogy egy jótékonysági ikonnak tartott szakmai hősük feje most, évtizedek hallgatása után hull porba. Harvey Weinstein ugyanis 1989 óta az amerikai filmgyár része. Szexuális zaklatásai pedig korántsem újkeletűek. Nők tucatjai, színésznők, egykori munkatársai jelezték most, hogy viselkedése számos esetben sértő volt, tolakodó, sokszor erőszakos és túlment a határokon. Nyolc esetben igazolhatóan is százezer dollárokat fizetett nőknek azért, hogy mindez titokban is maradjon. 

A félelem – jelölte meg az évtizedes hallgatás okát hollywood-i filmipari szakembere. – Hatalmas bátorságra volt szükség ahhoz, hogy ezek a nők vállalják a velük szembeni erőszakot. Weintsein rettentően befolyásos ember, széles körben rengeteg barátja van. A nagypolitikában is… – említette. A lap példaként felhozta, hogy a producer saját cégében korábban gyakornokként alkalmazta Barack Obama első szülött lányát, Malia Obamat is. Évek óta komoly összegekkel támogatta a demokrata pártot, Hillary Clinton kampányában nem is titkoltan vállalt óriási szerepet. Korábbi stúdiója, a családi alapon szervezett Miramax filmjei 249 Oscar jelölést kaptak és 60(!) arany szobrocskát hoztak el. Mindezekkel együtt is, magatartását és viselkedését most Donald Trumpéhoz hasonlítják – arogáns, soviniszta. 

 

producers

A producerek – a nagysikerű darab Harvey Weinstein munkájának köszönhetően került a Brodway színpadra.

Hollywood hallgat – fülsiktetítően, ahogy írta az egyik érintett a bortányról. Washington és New York ezen közben viszont szinte azonnal válaszolt: támogatottak, demokrata párti politikusok sorra utalták vissza a Weinsteintől kapott összegeket. Pontosabban nem is neki, hanem vagy női jogvédő szervezeteknek, vagy egyéb rászoruló családvédelmi segélyszervezeteknek adták a pénzeket. Közöttük Elizabeth Warren szenátor asszony is ugyanezt tette, akit a 2020-as elnök választás nagy esélyesének tartanak Trump-al szemben. Több tízezer dollárt utaltak a napokban Weinstein támogatói pénzeiből korábbi támogatottjai.  A producer előbb védekezett – alaptalannak nevezte a The New York Times vádjait, majd támadott és perrel fenyegette meg az újságot, végül pedig egy közleményt adott ki, amelyben bocsánatot kér, múltja minden hibájáért. 

producers003

Harvey Weinstein: bocsánat, megjavulok – nyilatkozta

Weinstein olyan mai nagy neveket segített a pályára, mint Matt Dameon, Ben Affleck, ( Árvák hercege, Good Will Hunting) Gwyneth Paltroow, ( Szerelmes Shakespeare). De ő állt elsőként a Ponyvaregény forgatókönyve mellé, majd lett producere Tarantino valamennyi későbbi filmjének is. 

The New York Times 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top