Close

Közösen készül a választásra az Együtt és a Párbeszéd

Forrás: Együtt Facebook-oldala

Közösen készül a jövő évi parlamenti választásra az Együtt és a Párbeszéd, de ez egyelőre nem jelent közös listát, mert az együttműködés szervezeti formáit csak később dolgozzák ki.

A két párt vezetőinek szerdai megbeszélését követő budapesti sajtótájékoztatón az Együtt elnöke azt mondta, egyetértettek abban, hogy a kormányváltásnak az együttműködés az alapja, ezért ennek érdekében minden demokratikus ellenzéki párttal együtt akarnak működni valamilyen formában. Azt tartanák helyesnek, ha az MSZP-vel és a DK-val koordináltan állítanának jelölteket az egyéni kerületekben, az úgynevezett Új pólus pártjai, az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum pedig egy közös listán szerepelnének – mondta Juhász Péter.
Hangsúlyozta, bármire is jutnak, mindenképpen olyan együttműködési formára van szükség, amellyel nem vesznek el a rájuk leadott szavazatok.
Szabó Tímea azt mondta, a Párbeszéd készen áll arra, hogy az Együttel közösen induljanak el a választáson, mert az az érdekük, hogy egy minél szélesebb választói réteget érjenek el a kormányváltás érdekében. Ennek minimálisan az az alapja, hogy mind a 106 egyéni körzetben csak egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel – tette hozzá a Párbeszéd társelnöke.
Mindkét politikus hangsúlyozta, hogy egyelőre még nem tárgyaltak a közös választási listáról, de egyikük sem utasította el azt. Szabó Tímea hangsúlyozta, hogy ezt előbb mindannyian szeretnék átbeszélni a saját pártjuk szervezeteivel.
A miniszterelnök-jelöltre vonatkozó kérdésre Szabó Tímea azt mondta, hogy a Párbeszéd kormányfő-jelöltjét Karácsony Gergelynek hívják, de a tárgyalásokon jelenleg nem a személyi kérdések a legfontosabbak. Juhász Péter ehhez azt tette hozzá, hogy lesz miniszterelnök-jelöltjük, megjegyezve, hogy a „rendelkezésre álló” személyek közül valóban Karácsony Gergely a legalkalmasabb.
Az eseményre meghívták az LMP-t és a Momentumot is, de nem jelentek meg képviselőik . Az LMP társelnökének két meghívót is küldtek e-mailben, amikre Szél Bernadett ha csak kedden is, de válaszolt – mondta Juhász Péter. Az Együtt elnöke felolvasta Szél Bernadett válaszát, aki azt írta, hogy a kormányváltáshoz nem újabb politikusi tárgyalásokra, hanem a választókkal való együttműködésre van szükség. Hozzátette, a Momentum egy udvarias levelet küldött, amiben jelezték, hogy még dolgoznak a programjukon, ezért arról egyelőre nem tudnak tárgyalni.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top