Close

Novemberben leáll az M3-as metró

metroleall

Novemberben kezdődnek a budapesti M3-as metróvonal felújítási munkálatai – jelentette ki Tarlós István. A főpolgármester elmondta azt is, hogy a metrópótlás az északi szakaszon november elejétől várhatóan egy évig tart, és a szerelvények akkor csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekednek majd. A metrópótló buszok útvonalának kialakítását, a szükséges út- és forgalomtechnikai munkákat már elvégezték.

A 3-as metró szerelvényeinek felújítását végző céggel szembeni több mint 2,5 milliárd forintos kötbérigényből lehet forrást teremteni a szerelvények légkondicionáló berendezésekkel való felszerelésére, valamint a metróvonal állomásainak további akadálymentesítésére – mondta Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A BKV a főváros támogatásával változatlanul kitart a több mint 2,5 milliárd forintos kötbérkövetelésének megalapozottsága mellett – közölte Tarlós István, hozzátéve: ha a 3-as metró szükséges és elsőrendű felújítása nem viszi el, akkor akár a szerelvények légkondicionáló berendezéssel való ellátására, akár pedig az akadálymentesítés minőségének további fokozására lehet fordítani ezt a pénzt.
A főpolgármester közölte: jelenleg 13 felújított szerelvény van Magyarországon, ezek közül 11 rendelkezik engedéllyel az utasforgalom lebonyolítására. Ezek július 19-e óta újra részt vesznek az utasszállításban. A 12. felújított szerelvény teljesítette már a tartampróbát, megkezdődött a hatósági szemléje, várhatóan szeptember 12-ig forgalomba is áll. A 13. szerelvény tartampróbája várhatóan szeptember második felében befejeződik.
Tarlós István tájékoztatása szerint a felújításra váró 15. szerelvény várhatóan szeptember 20-ig megérkezik Magyarországra.
Kitért arra is, hogy a projekt időbeli csúszásának mértéke jelentősen csökkent, átlagosan nyolc héttel számolnak. 2018 első negyedévére a csúszás teljes mértékben „ledolgozható”, és, ha így lesz, akkor az eredeti leadási határidő tartható lesz
A 3-as metró Árpád hídi állomásának beázásával kapcsolatban Tarlós István elmondta: a rekonstrukció során szükségessé vált az állomás feletti szigetelés felújítása. A szigetelésfelújítás csak felülről, az útburkolat megbontásával lehetséges. Augusztus 20-án a területen a nemzeti ünnepre tekintettel nem volt munkavégzés, és ekkor az esőzés az állomás beázását okozta. A szigetelés befejezése után várhatóan nem lesznek további beázások, bár extrém csapadék esetén ez nem zárható ki teljességgel – közölte a főpolgármester, hozzátéve: ezért elrendelték a 24 órás szivattyús felügyeletet.
Tarlós István azzal kapcsolatban, hogy a Nyugati téren a felüljáró lépcsőjét a napokban elbontották, közölte: nem kezdődött meg a felüljáró bontása, „a metrófelújítással kapcsolatos felszíni munkák folytatásáról van szó”.

MTI

Fotó: MTI Jászai Csaba 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top