Close

Gimnazisták az egyetemen

pecsitudegy

Jegyet és kreditet szerezhetnek középiskolások a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán az őszi szemeszterben is, miután folytatódik a februárban indult, országosan egyedülálló kezdeményezés a diákok számára. A kar által kínált szakok iránt érdeklődő középiskolásoknak lehetőségük nyílik arra, hogy közvetlenül szerezhessenek tapasztalatot az egyetemi oktatásról. Olyan valódi, féléves egyetemi kurzusokra invitálják őket, amelyekhez nem szükséges speciális előismeret – emlékeztettek, hozzátéve, hogy az órákat késő délután tartják.

A programra invitált, elsősorban 11. és 12., de akár 10. évfolyamos középiskolások választhatnak, hogy kívülálló érdeklődők maradnak vagy érdemjegyet is szereznek. A kurzusokat eredményesen teljesítők oklevelet kapnak, amelyet később az intézmény tényleges hallgatójaként érdemjegyre válthatnak és megkaphatják érte a megfelelő kreditet azon a szakon, amelynek a tantervébe beletartozik az általuk korábban teljesített tárgy. A PTE felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kreditpróba elnevezésű kezdeményezés nem felvételire felkészítő program, tehát nem garantálja, hogy a diákokat felveszik majd az egyetemre, „de ha ez sikerült, egy vagy néhány kurzust máris teljesítettek”.
Az egyetem az eddigi tapasztalatokról közölte: a tavaszi szemeszterben 40 középiskolás vett részt a programban, közülük 21-en szereztek krediteket, 11 kurzuson. Öt diák két kurzust is teljesített.
Az ingyenes képzésre szeptember 8-áig a PTE-BTK honlapján lehet jelentkezni.

MTI, PTE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top