Close

II. Erdővarázs Családi Nap – Az erdő beköltözik a városba

erdovarazs2017 ring

Az állami erdőgazdaságok Budapest szívében mutatják be a vadregényes magyar erdők értékeit és az erdészek izgalmas munkáját.

A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló, változatos ismeretterjesztő programokat a magyar népi hagyományokból is merítő zenés színpadi produkciók színesítik.
A rendezvény mindkét napján 15 tematikus sátorban lehet megismerkedni az erdők titkaival és az erdészek munkájával.
A téren továbbá népi játékokkal, erdészeti gépbemutatóval, valamint folyamatos büfé nyitva tartással várjuk az érdeklődőket.
Az állami erdőgazdaságok Budapest szívében mutatják be a vadregényes magyar erdők értékeit és az erdészek izgalmas munkáját. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló, változatos ismeretterjesztő programokat többek között a magyar népi hagyományokból is merítő zenés színpadi produkciók (pl. Első Pesti Rackák Ferenczi Györggyel, Rutkai Bori Banda, Kiskalász zenekar, Góbé zenekar), utca- és bábszínház, valamint a Budakeszi Vadaspark exkluzív Állatijó Bemutatója színesítik. A rendezvény látogatása és a programokon való részvétel ingyenes!

A rendezvény mindkét napján 15 tematikus sátorban lehet megismerkedni az erdők titkaival és az erdészek munkájával. A téren népi játékokkal, erdészeti gépbemutatóval, valamint folyamatos büfé nyitva tartással várjuk az érdeklődőket.

Pénteki programok

13:00 – 15:00 Erdei iskolai foglalkozás szervezett iskolai csoportok számára
15:00 Megnyitó és nyereménysorsolás
15:30 – 16:15 Csörömpölők koncert
17:30 – 18.15 Rutkai Bori Banda koncert
19:30 – 20:30 Első Pesti Rackák Ferenczi Györggyel koncert

Szombati programok

10:00 – 12:00 Erdei iskolai foglalkozás szervezett iskolai csoportok számára
11:00 – 11:30 Budakeszi Vadaspark: Állatijó Bemutató
12:00 – 12:45 Bab társulat: Óriásbábos utcaszínház
14:30 – 15:15 Kiskalász zenekar koncert
16.00 – 17.00 Fabula Bábszínház: Erdei történet zenés bábjátékkal
19:30 – 20:30 Góbé zenekar koncert

Tematikus sátrak végig a rendezvény ideje alatt:

1. FÁTÓL Z-IG – Ebben a sátorban izgalmas részleteket tudhatunk meg a fa második életének ezerféle alakjáról, és a fák hasznosságáról
2. ÉLMÉNYERDŐ – Az erdei iskolák tematikus sátra, ahol azt mutatják be, miképp válik az erdőben élménnyé a tanulás
3. ERDEI KINCSESTÁR – Vadgyümölcsök, gombászás, erdei méhészet és gyógynövények tárják ki a magyar erdők kincsestárának kapuit
4. MUNKÁRA FEL! – Vajon hányan tudják, milyen jelentős szerepet játszanak a magyar erdők a kisvállalkozások életében és a vidéki munkahelyteremtésben?
5. VIGYÁZZ RÁM! – Az erdők fontos tényezők a klímaváltozással járó változásokhoz történő tudatos alkalmazkodásban, az erdészek pedig nem gazdálkodnak velük, hanem gondozzák és védik őket
6. VIGYÁZZ A TŰZZEL! – Csak Te segíthetsz abban, hogy megelőzzük hazánkban a pusztító erdőtüzeket!
7. NAGYON VADON – A hazai erdők állatfaj-gazdagságával és a városokban élő állatokkal ismerkedünk
8. ERDÉSZ-HÁZ – Turistaházak, szálláshelyek, vendéglátás az állami erdőkben
9. VADKALAND – Vadgazdálkodás, erdő és vad kapcsolata
10. BAKANCSLISTA – Országos Kékkör, bakancsos, kerékpáros és lovas turizmus
11. ÖRÖKERDŐ – A fenntartható állami erdőgazdálkodás, amely felkészíti a magyar erdőket a klímaváltozásra és megerősíti természeti jövőképünket
12. ZAKATOLÓ – Sokunk kedvencei, az erdei kisvasutak is kizakatolnak a Szabadság térre
13. EHETŐ-ERDŐ – Vadhúsok, szörpök, fűszerek, lekvárok és még megannyi finomság, amit mind-mind a hazai erdők nyújtanak
14. ERDÉSZ LESZEK! – Az erdészek bemutatják, munkájukkal hogyan szolgálják a közjót, hogyan terveznek 100-150 évre előre, hogyan kezelik az erdőt a csemetétől a famatuzsálemig
15. TÚRÁZNI MENTEM! – Az idén újra indult, szervezett hazai Erdei Vándortábor program részletei, kínálata és élményei

Időpont: 2017. szeptember 8-9.
Helyszín: 1054 Budapest, Szabadság tér

A rendezvény minden látogató számára ingyenes!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top