Close

Hungarikum Falu a Sziget fesztiválon

szigethung

A hungarikumok és más nemzeti értékek is bemutatkoztak idén a budapesti Hajógyári szigeten, a 25. Sziget fesztiválon. A Hungarikum Faluban skanzen, táncház és népi játékok is várták a látogatókat. A fesztivál ideje alatt két sátorban adtak információt az érdeklődök számára a hungarikumokról és a nemzeti értékekről, ahol kisfilmek vetítése mellett interaktív és logikai játékokkal is készülnek.

A hungarikumokért felelős államtitkárság elmondta: szeretnék, ha a külföldi vendégek megismernék a magyarságot, a népi kultúrát, a táncházmódszert, a nemzeti karakterjegyeket, ezt szolgálta idén is a Hungarikum Falu. Szakáli István Loránd, a tárca helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a hungarikumokról szóló törvény azért született, hogy a magyar értékek fennmaradjanak. Emlékeztetett arra is, hogy a hungarikumtörvény 2012-es elfogadása óta, Kárpát-medencei szintű mozgalom jött létre, több mint ezer értéktárral, amelyek több mint hétezer nemzeti értéket tartanak nyilván. A nemzeti értékpiramis csúcsát jelentő hungarikumok gyűjteménye jelenleg 67, egyedi megkülönböztetésre érdemes nemzeti értéket tartalmaz. Legutóbb, idén júniusban Torockó épített öröksége lett hungarikum – idézte fel Szakáli István Loránd.

A Hungarikum Bizottság pályázatairól szólva elmondta, idén négy kiemelt területen írtak ki pályázatot 223 millió forint értékben a civil szervezetek részére, részben értékeket megőrző fesztiválok megrendezésének támogatására, vagy népi mesterségek szakmai képzésekkel történő továbbadásának támogatására.

A fesztiválozók ízelítőt is kaphattak a tradicionális motívumokat, anyagokat, formákat a jelenkor öltözetével ötvöző ruhákból és kiegészítőkből a látványos FolkTREND divatbemutatón, amelyen a Romani Design, az Igéző, Pásztor Anni, Bélavári Zita, a Szervető és a Zema ékszer mutatta be kreációit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top