Close

Népesség nyilvántartás

vilagnepessege

Az influenza járványnak tulajdonítják a 2017 év elején tapasztalt magyarországi halálesetek növekedésének számát – jelentette ki közleményében a Központi Statisztikai Hivatal.  A KSH legfrissebb adati alapján nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva.

A közleményük alapján január és június között 43870 gyermek született, 0,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, miközben 69062-en haltak meg, ami 8,5 százalékkal több a tavalyinál. A természetes fogyás 25192 fő volt, 5289-el több az egy évvel korábbinál. Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Hozzátették, az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott.
A születések száma régiónként különböző mértékben változott, négy régióban emelkedett, kettőben mérséklődött, Közép-Dunántúlon pedig az egy évvel korábbival közel azonos volt; a legjelentősebb emelkedést Dél-Alföldön (4,1 százalék), a legnagyobb csökkenést pedig Közép-Magyarországon (2,5 százalék) regisztrálták.
A halálozások száma mindegyik régióban növekedett, legjelentősebb mértékben Észak-Magyarországon (11 százalék), legkevésbé pedig Közép-Magyarországon (5,8 százalék).
A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant és visszaesett az egy évvel korábbihoz képest: az év első felében megkötött 21624 házasság 4,6 százalékkal, vagyis 1033-al volt kevesebb. A házasságkötések száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Dél- és Közép-Dunántúlon (8,3, illetve 7,8 százalékkal) – írták.

vilagnepesseg

Adat: ENSZ Népesedési Alap

MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top