Close

Biztonságos a magyar tojás

tojasbotrany002

A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese.
Nagy Attila kifejtette, hogy a szennyezett tojások mennyisége önmagában ugyan nagy, azonban az európai termeléshez képest kis volumen. Arról is beszélt, hogy a magyar tojás szektor a botrányból profitálhat. Hangsúlyozta, hogy a hamisított tételek nem kerülhettek Magyarországra, és nem szennyezhették a magyar tojást. Hozzátette, a botrány kezdete óta a Nébih azt javasolja, hogy a vásárlók magyar tojást fogyasszanak, a mostani ismeretek szerint azok biztonságosak.
Megjegyezte, hogy folyamatosan ellenőrzik az országba érkező tojás szállítmányokat, a nyugati országokban érintett tojásokat pedig megsemmisítik.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top