Close

Arannyal zártuk a világbajnokságot

fina hosszu orjong

Hosszú Katinka magabiztos versenyzéssel, világbajnoki csúccsal nyerte meg a 400 méteres vegyes úszást a 17. FINA vizes világbajnokságon. A férfiak ugyanezen távján Verrasztó Dávid szerzett ezüstérmet. Magyarország kilenc megszerzett éremmel zárta a budapesti világbajnokságot.

Egy ország reménykedett abban, hogy a magyar csapat Hosszú Katinka révén aranyéremmel zárja a világbajnokságot. Látszólag egyszerű dolga volt Katkának, hiszen a legjobb idővel jutott a döntőbe, ám az is biztosnak tűnt: a 4:33.90 perces időnél biztos jobb eredmény kell az aranyhoz. Ez így volt 2013- és 2015-ben a világbajnokságon, amikor Katinka megnyerte a versenyt, és a tavalyi riói olimpián is, ahol szintén az ő nyakába került a legfényesebb érem. Utóbbi versenyen a magyar sztár világcsúcsot úszott.

fina hosszu kozeli

Lélegzetvisszafojtva várta a rajtot az uszoda. Döbbenetes, amikor a start előtt teljes a csönd az uszodában, majd amikor vízbe ugranak a sportolók, majd felrobban a létesítmény. És joggal tombolt a több mint tízezer magyar, mert Katinka kétséget sem hagyott a felől, ki nyeri ma ezt a számot. Már az első ötven méternél is vezetett, ám amikor pillangóról hátra fordult, már egy testhossz előnye volt. Ami csak folyamatosan nőtt a publikum hatalmas örömére. Katinka végig a világcsúcstól pár tizedre úszott, nem meglepő, ha négy másodperces előnyre tett szert, és még mellen sem tudták megszorítani, ami elvben a leggyengébb száma.

A DÉLELŐTTI SELEJTEZŐKRŐL ITT ÍRTUNK BŐVEBBEN

Gyorsra már úgy fordult, hogy ha akart volna, lazíthatott is volna, eközben a magyar szurkolók majd szétszedték örömükben a csarnokot, amelynek falait minden alkalommal megrázta, ha az eredményjelzőn megjelent, hogy Katinka vezet. Amit persze amúgy is látott a közönség, de még is jobb leírva szemlélni. Az utolsó ötvenen, már hiába próbálkoztak az ellenfelek, csak kicsit kozmetikázni tudtak a hátrányuk mértékén. Hosszú Katinka az első úszónő, aki négy aranyérmet szerzett világbajnokságokon ebben a számban.

fina celban katka

Katinka száma előtt egyébként világrekorddal indult a nap, ami világsztárok összecsapása esetén egyáltalán nem meglepő. Lilly King nem úszik szépen, de borzasztóan gyors, Julija Jefimova nagyon szépen úszik, de a rövidebb távokon technikája kevésbé érvényesül. Már ha a világbajnoki ezüstérmet úgy értékeljük, hogy kevésbé érvényesül. Kettejük nagy csatája eredményezte, hogy az amerikai 8 századdal megjavította a litván Meilutyte világrekordját.

A férfi 400 vegyesen Daiya Seto számított nagy esélyesnek, hiszen az előző két világbajnokságot egyaránt ő nyerte. Ugyancsak az aranyérem várományosai között kellett számolni a másik japánnal, Haginóval, aki a tavalyi olimpiát nyerte meg. És akkor még ott volt az amerikai világbajnoki bronzérmes Kalisz, aki a legjobb idővel jutott a döntőbe. Magyarország eddig öt aranyérmet nyert ebben a versenyszámban Hargitay András (1973, 1975), Darnyi Tamás (1986, 1991) és Cseh László (2005) révén. De nem csak ez táplálta reményeinket, hanem a kedélyeket olykor paprikás nyilatkozatokkal borzoló Verrasztó Dávid jó formája, aki ennek a számnak amúgy is specialistája, semmilyen más versenyben nem indult a budapesti világbajnokságon.

A rajt után az Hagino nagyon bekezdett az egyesen, Verrasztó igyekezett pillangón nem lemaradni, lépést tartani a többiekkel, ez sikerült neki, hátra úgy tudott ötödikként fordulni, hogy „lőtávolon” belül maradt. A második százon feljött az időközben vezető Kaliszra és a brit Litchfieldre, kétszáz méter után harmadik helyen állt. Tombolt a lelátó, hát még akkor, mikor mellen Dávid rátett még egy lapáttal, és sikerült minden számba vehető riválisát lerázva másodikként fordulni Kalisz mögött. Jó fél testhossznyi előnnyel fordult az utolsó ötvenre, amit nem is tudtak már rajta behozni ellenfelei. Délelőtti idején három másodpercet javított. Ugyanazok álltak fel a dobogóra, mint két éve Kazanyban, csak a sorrend alakult másként. Egy valami maradt állandó: Verrasztó ezüstérme.

fina verraszto

A leggyorsabb hölgyek csaptak össze az 50 gyors fináléjában, ahol a Budapesten immár harmadik aranyát nyerő csodaúszó, Sarah Sjöström aratott újabb győzelmet, ideje mindössze 2 századdal maradt el a világrekordtól. Férfi 50 háton Lacourt révén francia győzelem született. Férfi 1500 méteren igazi stílustanulmány részesei lehettek a nézők: az olasz Paltrinieri csapkodva haladt, míg az ukrán Romancsuk úgy siklott a vízen, hogy szinte nem is keltett hullámokat. Egy kilométer után az olasz megpróbálta leszakítani az ukránt, ám Romancsuk csak nehezen adta a bőrét. Ám az olasz stílusa eredményesebb volt, az ukrán képtelen volt befogni riválisát.

A napot és egyben a világbajnokságot a vegyes váltók döntője a zárta. A hölgyek versenyében a magyarok nem voltak érdekeltek. Az amerikai váltó átírta a szám rekordját. A férfiaknál a magyarok is érdekeltek voltak, és titkon pontszerző hely elérésében reménykedtek a magyar szurkolók. Ami akár teljesülhetett is volna, hiszen Bohus még a 6. helyen adta át a stafétát Gyurtának, aki azonban annyira visszaesett, hogy hiába úszta az őt váltó Milák pillangón, majd az utolsó emberünk, Kozma gyorson a második legjobb időt a mezőnyben, már csak a fehéroroszokat tudta megelőzni a csapat.

Eredmények

Óriás-toronyugrás, férfiak, 27 méter
1. Steve Lo Bue (Egyesült Államok)
2. Michal Navratil (Csehország)
3. Alessandro De Rose (Olaszország)

Úszás, női 50 m mell
1. Lilly King (Egyesült Államok), 29.40, WR
2. Julija Jefimova (Oroszország), 29.57
3. Katie Meili (Egyesült Államok), 29.99

Férfi 400 m vegyes
1. Chase Kalisz (Egyesült Államok), 4:05.90
2. VERRASZTÓ DÁVID, 4:08.38
3. Daiya Seto (Japán), 4:09.14

Női 50 m gyors
1. Sarah Sjöström (Svédország), 23.69
2. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia), 23.85
3. Simone Manuel (Egyesült Államok), 23.97

Férfi 50 m hát
1. Camille Lacourt (Franciaország), 24.35
2. Junya Koga (Japán), 24.51
3. Matt Grevers (Egyesült Államok), 24.56

Női 400 m vegyes
1. HOSSZÚ KATINKA, 4:29.33, VILÁGBAJNOKI CÚCS
2. Mireia Belmonte (Spanyolország), 4:32.17
3. Sydney Pickrem (Kanada), 4:32.88

Férfi 1500 m gyors
1. Gregorio Paltrinieri (Olaszország), 14:35.85
2. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna), 14:37.14
3. Mack Horton (Ausztrália), 14:47.70

Női 4×100 m vegyes váltó
1. Egyesült Államok, 3:51.55, WR
2. Oroszország, 3:53.38
3. Ausztrália, 3:54.29

Férfi 4×100 m vegyes váltó
1. Egyesült Államok, 3:27.91
2. Nagy-Britannia, 3:28.95
3. Oroszország, 3:29.76

7. MAGYARORSZÁG, 3:32.13

A FINA DÖNTÉSE ÉRTELMÉBEN A NŐKNÉL SARAH SJÖSTRÖM, A FÉRFIAKNÁL AZ AMERIKAI CAELEB DRESSEL, A CSAPATOKNÁL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK LETT A VILÁGBAJNOKSÁG LEGJOBBJA.  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top