Ring Magazin

Csütörtök, 2017. November 23.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Programajánló Kultúra-szórakozás Hétrétország - kulturális fesztivál

Hétrétország - kulturális fesztivál

E-mail Nyomtatás PDF

orsegi nyito

A test mellett a léleknek is. Több, mint félszáz programmal, különleges zenei produkciókkal, kiállításokkal, színházi előadásokkal, filmvetítéssel és nyitott portákkal készülnek az Őrségben a Hétrészország "köztiválra". 

 

A nyolcnapos klasszikus összművészeti fesztivált a ruszin népzenét játszó Técsői Banda nyitja augusztus 12-én az őriszentpéteri Pajta Bisztróban - mondta el az MTI-nek Sülyi Péter, a Hétrétország rendezvénysorozat alapítója.

    Augusztus 13-án Müller Péter Sziámi AndFriends ad koncertet a Malom Látogatóközpont nagyszínpadán, előadásukban a készülő új lemezükről is bemutatnak néhány dalt. 

    

A Rendhagyó Prímástalálkozón a népzene és a világzene "nagyjai játszanak" majd augusztus 15-én, a produkcióban énekes szólisták - Herczku Ágnes és Korpás Éva - is közreműködnek. Lovasi András és barátai Véletlen címmel adnak koncertet és ugyancsak a Malom Látogatóközpontban lép fel a Ripoff Raskolnikov Band, a Terra Profonda, a HolddalaNap Zenekar, a Pajta Bisztróban pedig a Tóth Viktor Arura Trió játszik - sorolta Sülyi Péter. 

    A Bogárbálon, augusztus 19-én a Makám zenekar ad interaktív családi koncertet, míg a Pajtaszínházban a flamenco műfajait megjelenítő Alma Flamenca előadás központjában az autentikus falmenco tánc és zene áll majd. Augusztus 20-án, a köztivál zárónapján az Anima musicae kamarazenekar ad koncertet a kercaszomori Református templomban.

1945 film M

Kép: "1945"   c. film egy jelenete

A Hétrétország programkínálatában a zenés produkciók, pajtakoncertek mellett színházi előadások, irodalmi estek, kiállítások, gyógynövényismereti és kerékpártúrák is szerepelnek. Szalafőn, az Égig Érő Paszuly Népmeseparkban augusztus 17-én négynapos tánctábor kezdődik. A Hétrét Filmklubban egy héten át peregnek esténként a filmek, többek közt Az állampolgár, az 1945, a Brazilok, valamint a Testről és lélekről című filmeket tűzik műsorra - emelte ki Sülyi Péter.

    A Hétrétország alapítója beszélt arról is, hogy rendezvény ideje alatt az Őrség tizennyolc településén csaknem félszáz nyitott porta várja a látogatókat. A vendégek a saját túraútvonalukat követve bejárhatják az Őrséget, beléphetnek a vidéki udvarházakba, a kézműves műhelyekbe és képzőművészek műtermeibe. Megismerkedhetnek az állattartók, gazdálkodók napi munkájával, a házigazdák pedig őrségi ételkülönlegességekkel fogadják a vendégeiket.

 

Forrás: MTI


(0 értékelés)