Close

Rekord minden napszakban

fina hat start

Milák Kristóf óriási úszással, a világ legjobbjaival is felvéve a küzdelmet harmadik idővel jutott a döntőbe 100 méter pillangón. Saját, délelőtt felállított junior világcsúcsán majdnem fél másodpercet javított. Rajta kívül döntőbe került ugyanezen a távon Cseh László, és 200 méter háton Hosszú Katinka. Új országos csúccsal pontszerző helyen végzett Bernek Péter, és befejeződtek a vízilabda helyosztók is, női válogatottunk az ötödik helyet szerezte meg.

A 17. FINA vizes világbajnokságon leggyorsabbak viadalával, a női 100 gyorssal kezdődött a program. A négyes pályán induló Sarah Sjöström egyszer már megjavította a világcsúcsot ebben a számban a budapesti vébén a 4×100-as váltó első embereként. Ez azonban immár múlt idő, a versenyben újra bizonyítania kellett. Sarah bizonyított is, 75 méterig. Akkor ugyanis a hatalmas karcsapásokkal haladó amerikai Manuel beérte, s bár a svéd igyekezett minden erőtartalékát mozgósítani, ez csupán arra volt elég, hogy egyszerre üssön a falra ellenfelével. Négy század hiányzott az újabb aranyhoz, amelyet Manuel szerzett meg.

fina sjostrom

Manuel és Sjöström a célban

Bernek Péter eddig kiválóan versenyzett, és nagy örömet szerezve a magyar közönségnek, bejutott a 200 hát döntőjébe. Ezúttal is becsülettel küzdött, három hosszon ez a hetedik helyhez volt elég. Az utolsó ötvenre azonban még hajrázni is képes volt, és végül a pontszerző, 6. helyen ért célba. Eredménye új országos csúcs! A számot rajt-cél győzelemmel az orosz Rilov nyerte, honfitársa, Kolesnyikov junior világcsúcsot (1:55.14) úszott.

Két magyarért is tördelhették ujjaikat a magyar drukkerek a 200 méter hát elődöntőjében. Előbb Hosszú Katinka ugrott medencébe, aki az amerikai Smith és a kanadai Caldwell között úszott. E három versenyző vezetett felváltva, úgy tűnt, ők döntik el a helyezéseket, ám az utolsó 75 méteren robbantott az orosz Usztyinova, és a hetes pályán, a látómezőn kívül ő ért elsőként a célba, magával húzva a mellette haladó ausztrál McKeownt is. Katinka negyedik lett 2:07.51-el, ami félelemre adott okot. Nem alaptalanul, a második futamban hárman is jobbat úsztak nála, így végül a hetedik idővel jutott a döntőbe e távon olimpiai ezüstérmesünk. Az ausztrál Emily Seebohm közel két másodperccel ment gyorsabb időt, mint a magyar lány. Smith egyébként junior világcsúcsot repesztett. A második elődöntőben úszott Burián Katalin, aki nagyot hajrázott, sorra hagyta le ellenfeleit, és végül 2:08.65 perces idővel tisztes helyen, a világ tízedik legjobb úszójaként zárta a versenyt.

A férfiak puskagolyó számában, az 50 gyorson Takács Krisztián szállt harcba a döntőben kerülésért. Javított délelőtti eredményén, de 22.05-ös ideje ebben a bombaerős mezőnyben most így sem volt elég a döntőhöz, Krisztián a 15. lett. Nincs miért szégyenkeznie, hiszen az olimpiai bajnok (igaz, nem 50 méteren, hanem 100-on) amerikai Nathan Adrian is csak a 10. lett.fina takacs

Takács Krisztián

Csodálatosan úszik az orosz Julija Jefimova. Ezúttal a 200 mell döntőjében gyönyörködhetett a közönség páratlan technikájában, hosszan kivezetett tempóiban, higgadt versenyzésében, ahogy mit sem törődik a mezőnnyel, csak magára figyel. Majd 150 méternél robbant, a technika marad, csak párosul egy elképesztő csapásszámmal. A 100 mellen győztes amerikai Lilly King kilőtt a rajtból, de csúnya, csapkodó úszása teljesen felemésztette, az ausztrál McKeown és Jefimova gyorsan beérte. Aztán Jefimova úgy gondolta, ideje lerázni az üldözőket, 125 méternél ritmust váltott, és mindenkit faképnél hagyott. Kinget és az ausztrált annyira kimerítette az úszás, hogy végül mindkettejüket lehajrázták, miközben Jefimova alig maradt el a világcsúcstól és visszavágott Kingnek a 100 mellen elszenvedett vereségért. 

Nagy kérdés volt a délelőtti junior világcsúcs elérése után ifjú titánunk, Milák Kristóf mire lesz képes egy vérre menő elődöntőben a férfiak 100 méteres pillangóúszása során. Előtte azonban még a hosszabb távon már egy ezüstöt már begyűjtő Cseh László állt rajtkőre. Laci a táv felénél a frászt hozta a tízezer magyarra, amikor nyolcadukként fordult. A második hosszon azonban akkorát hajrázott, hogy nem volt ember, aki elhitte volna az uszodában, hogy 32 éves. Óriási tempóban, délelőtti idején négy tizedet faragva a szingapúri Schooling mögött végül második lett.

A DÉLELŐTTI ESEMÉNYEKRŐL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN

És akkor következett a második középdöntő Milák Kristóffal. Hogy semmi félsz nincs benne, az rögtön az első méterek megtétele után kiderült: a mellette tempózó két lengyel mellett úgy haladt el, mint a gyorsvonat. Csak az amerikai Dressel és a brit Guy haladt előtte. Ezt a tempót végig képes volt tartani, és a délelőtt úszott junior világcsúcsán majdnem fél másodpercet faragva harmadikként ért célba. Egyúttal megjavította Cseh László országos rekordját is. Min kiderült, ez összességében is a harmadik eredmény lett, Cseh Laci a hatodik helyen került a fináléba. Hogy érzékeltessük a magas színvonalat, érdemes lejegyezni, hogy a 200 pillangó győztese, a dél-afrikai Chad Le Clos csak a 12. lett!

fina kitajima

Shuzu Matsuoka performanszát forgatja

Újabb finálé mezőnye sorakozott fel a rajtkövek előtt, a magyar szurkolóknak nagy hiányérzete volt, hiszen a legjobbak mezőnyében nem volt ott Gyurta Dániel, aki már a selejtezőbőúl sem jutott tovább. A japánok nagyon bíztak Watanabéban, aki a világcsúcstartó, és Kosekiben. A japán televízió showmanje, Shuzu Matsuoka még egy vicces filmnet is forgatott délután, hogy eredeti felvezetéssel készüljön. És szelték is a vizet az ázsiai úszók irdatlan iramban, de Anton Csupkovval nem számoltak. Csupkov ugyanúgy úszik, mint honfitársa, Jefimova: kimért, nyugodt, hosszan kivezeti húzásait. És ahogy Jefimova, úgy ő is ritmust váltott, és mintha vontatnák, úgy haladt el a japánok mellett. Eredménye új Európa-csúcs.

4×200 gyorsváltó nagy csatát hozott, az amerikaiakat és az ausztrálokat fűthette a visszavágás vágya, hiszen Kazanyban két éve a britek nyertek. Most is. A britek ugyanis remek taktikával versenyezve megnyerték a döntőt.

Befejeződtek a női vízilabda küzdelmek is. A magyar válogatott az 5. helyért zajló mérkőzést végig a kezében tartva biztosan verte a jó erőkből álló olasz válogatottat. Most sajnálhatjuk csak igazán a Kanada elleni fiaskót, hiszen a lányok bebizonyították: a világ legjobb négy csapata között is megállták volna a helyüket. De ezen már kár keseregni, az a mérkőzés történelem. Ahogy az is, hogy a 2017. évi FINA vizes világbajnokság vízilabda küzdelmeiben Magyarország az ötödik, pontszerző helyen végzett.

Magyarország-Olaszország 10-8 (3-2, 3-2, 2-2, 2-2)
Hajós Alfréd uszoda: 5500 néző
Gólszerző: Keszthelyi 3, Szilágyi 2, Cigány 1, Antal 1, Gurisatti 1, Bujka 1, Csabai 1, illetve Garibotti 4, Bianconi 4

3. helyért
Oroszország-Kanada 11-9

Döntő:
Egyesült Államok-Spanyolország 13-6

Eredmények

Női 100 m gyors
1. Simone Manuel (Egyesült Államok), 52.27
2. Sarah Sjöström (Svédország), 52.31
3. Pernille Blume (Dánia), 52.69

Férfi 200 m hát
1. Jevgenyij Rilov (Oroszország), 1:53-61
2. Ryan Murphy (Egyesült Államok), 1:54.21
3. Jacob Pebley (Egyesült Államok), 1:55.06

6. BERNEK PÉTER, 1:55.58, ORSZÁGOS CSÚCS

Női 200 m mell
1. Julija Jefimova (Oroszország), 2:19.64
2. Bethany Galat (Egyesült Államok), 2:21.77
3. Shi Jing-lin (Kína), 2:21.93

Férfi 200 m mell
1. Anton Csupkov (Oroszország), 2:06.96
2. Yasuhiro Koseki (Japán), 2:07.29
3. Ippei Watanabe (Japán), 2:07.47

Férfi 4×200 m gyorsváltó
1. Nagy-Britannia, 7:01.70
2. Oroszország, 7:02.68
3. Egyesült Államok, 7:03.18

Vízilabda, nők
1. Egyesült Államok
2. Spanyolország
3. Oroszország
4. Kanada
5. MAGYARORSZÁG

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top