Close

Őszentsége születésnapja

dalailamacimlap

Születésnapját ünnepli a Dalai Láma. Tibet vallási és politikai vezetője 1935  július 6-án született és idén töltötte be 82-ik évét. Őszentsége 79 éve, 3 éves kora óta látja el tisztségét.

Lhamo Donrup neven látta meg a napvilágot a Himalája egyik kis falujában, egy tizenhat gyermekes családban. Alig múlt 2 éves, amikor a buddhizmus tibeti hagyományainak értelmében az ország vezetőjének reinkarnációját kereső szerzetesek rátaláltak. Megfelelt valamennyi kérdésére, amely kiválasztásához szükségeltetett. Három évesen került Lhásza városába, Tibet politikai és vallási központjába, ahol felvette a Tendzin Gyaco nevet és szerzetesi oktatásban részesült. Gyermek volt még, de már uralkodó, amikor egy véletlennek köszönhetően megismerkedett egy európai sportemberrel és ez a találkozás gyökeresen megváltoztatta mindkettejük életét. Heinrich Harrer Ausztriából érkezett hegymászóként Tibetbe, de a világháború kitörése miatt menekülnie kellett, így került Lhásza városába. A messziről érkezett világutazó és a gyermek uralkodó ismeretségéből hamar barátság lett, kapcsolatukról később film is született, (Hét év Tibetben címen) amelyben a tékozló, de megtért  Heinric szerepét Brad Pitt alakítja.

dalailamatibet

(Részlet a filmből – Hét év Tibetben)

A világtól elzárt kolostorba Heinrich új élmenyeket, tudást és  műveltséget hozott a kis buddhista fiú számára. A gyermek elbűvölten hallgatta a távoli tájak történeteit és ekkor ébredt fel benne a kíváncsiság a nyugati kultúrák iránt is. Élete későbbi szakaszaiban hatalmas  segítséget jelentett számára mindaz, amit Heinrichtől tanulhatott. Tizenöt éves korában kényszerűségből nagykorúvá nyilvánítottak, mint az ország vezetőjét, Kína kommunista beállítottságú hadserege ugyanis megszállta Tibetet. Őszentsége a nyugati kultúrák segítségét kérte, végül a felbőszülő kínai hatalom elől a CIA menekítette át Indiába. Itt új, emigráns kormányt állított fel és a világ elé lépett, hogy népe sorsát megossza az emberekkel. Ő volt az első a dalai lámák sorában, aki nyugatra utazott, hogy a buddhista tanításokat hirdesse és segítséget kérjen nemzete nevében. Számos országban járt, vezetőkke, elnökökkell tárgyalt, több ízben a pápákkal, illetve valamennyi vallás vezetőjével találkozott, hogy Tibet békéjét visszaállíthassák. Tárgyalásai nem hozták meg a várt eredményt, de nevét és életútját megismerhette a világ. Számos országban születtek civil kezdeményezések is, hogy segíthessék munkáját. Magyarországon eddig 7 alkalommal járt.

Békeszeretetéről, egyetemes humanizmusáról híresült el. Íróként, vallási vezetőként és politikusként is egyaránt a legtiszteletreméltóbbak között jegyzik.Karizmatikus előadó, beszédeiben az etika és az egyetemes felelősségtudat vállalását, valamint a vallások közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozza. 1989-ben Nobel-békedíjat kapott. Egyetemek és nemzetközi szervezetek tüntették ki, eddig 150 tiszteletbeli címet és díjat vehetett át világszerte.

dalailamagyermek

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top