Close

Tradíció és innováció

tradicioesinnovacio 2

Indul a 2017. évi CREATON Építész Pályázat építészeknek és hallgatóknak lakóházak, középületek, műemlékek, templomok, hagyományos, kortárs vagy akár organikus módon megfogalmazott épületek vonatkozásában. Újdonság, hogy 2017-ben nemcsak a CREATON kerámia tetőcseréppel, hanem szálcement síkpalával fedett vagy burkolt, tervezett vagy megvalósult építészeti munkák is a zsűri asztalára kerülnek. A pályázat összdíjazása építészek kategóriájában 800 000 Ft, hallgatói kategóriában 300 000 Ft.

A CREATON Építész Pályázat célja e két építőanyag sokrétűségének az építész szemén keresztül történő bemutatása. Az elmúlt években beadott pályaműveken, családi háztól, közintézményen át a műemlékig, számos szép példán volt látható a kerámia tetőcserepek modern és hagyományos formavilágú modelljeinek változatos felhasználása. Ezeket várja ismét a zsűri, de az idei évnek két újdonsága is van. Ezúttal a szálcement alapanyagú, környezetbarát, elegáns síkpalával fedett tető vagy burkolt homlokzatú épületekkel kapcsolatos pályázatait is várja a grémium.

A 2017. október 31-i beadási határidőig akár tervezés alatt álló, megvalósulás közbeni, illetve akár megvalósult, használatba vételi engedéllyel rendelkező épületekkel egyaránt lehet pályázni. A pályázás feltétele, hogy a jogosult tervező az épület tervezése során a CREATON tetőcserepeit és/vagy szálcement síkpaláit használja, illetve az épületet CREATON tetőcserép és/vagy síkpala fedje vagy burkolja.
A hallgatói munkák esetén pedig feltétel, hogy a pályázó a benyújtott terveken egyértelműen a CREATON kerámia tetőcserepeket és/vagy a CREATON szálcement síkpalákat az alkalmazástechnikában előírtak szerint használja.

BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
Marosi Miklós, Széchenyi-díjas, Ybl- és Pro Architectura-díjas építész, az MMA rendes tagja
Földes László, Ybl- és Pro Architectura-díjas építész
dr. Fülöp Zsuzsanna, okl. építészmérnök, egyetemi docens
Jánosi János, Ybl- és Pro Architectura-díjas építész
Vékony Péter, okl. építészmérnök, a 2016. évi pályázat nyertese
Ferenczy András, építész (CREATON South-East Europe Kft.)

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐK
A pályázat benyújtási határideje: 2017. október 31.
Bírálat: 2017. december 1-jéig
Díjátadó ünnepség: 2018. január közepe

Pályázati kiírás és pályázatok benyújtása: www.creatonteto.hu/epiteszpalyazatok2017
További információ a pályázat benyújtásával kapcsolatosan a pályázat lebonyolítójától kérhető: Build-Communication Kft. tel.: (23) 611-028, (23) 611-029, iroda@buildmarketing.hu

További információ a CREATON South-East Europe Kft. termékeivel műszaki megoldásaival kapcsolatosan, illetőleg alkalmazástechnikai CD (Archicad) igénylése:
E-mail: info@creaton.hu

www.creaton.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top