Close

Románia-jog-kisebbség

romania

Klaus Iohannis román államfő arra figyelmeztette kedden este a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy a szerdai bizalmatlansági indítvány előtti tárgyalásait ne terjessze ki olyan témákra, mint az etnikai alapú autonómia, amely nem képezheti alku tárgyát.

    A németországi munkalátogatáson tartózkodó román államfő a kíséretében lévő román sajtóküldöttségnek nyilatkozott országa belpolitikai helyzetéről. Rámutatott: a PSD-nek kell megoldania az általa előidézett problémát, amibe ő nem akar beleszólni.

    Azt is természetesnek ítélte, hogy a – politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök eltávolítására beterjesztett – bizalmatlansági indítvány előtt politikai tárgyalásokat folytassanak a szükséges szavazatszám biztosítása érdekében. Ugyanakkor arra figyelmeztette a PSD-t, hogy vannak kérdések, amelyek nem kerülhet be az alkudozási csomagba.
    „Nem kell ebből az alkalomból alkudozni valamiféle etnikai elvű autonómiáról. Ez olyan kérdés, amely Romániában nem kívánatos” – szögezte le az államfő, a PSD és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közötti tárgyalásokra utalva.

    Az RMDSZ megpróbálta a magyar közösség érdekeinek érvényesítésére kihasználni a kormányválságot és elérte, hogy – a kormánybuktatást támogató szavazatai reményében – több korábban beterjesztett törvénytervezetét napirendre tűzzék a parlamenti szakbizottságok. Az ellenzéki pártok, köztük az államfőt támogató jobbközép Nemzeti Liberális Párt is, a nemzeti érdekek elárulásával vádolták meg a szociálliberális koalíciót, amely ezek után levette a napirendről az RMDSZ törvénytervezeteit. Az RMDSZ kedden, néhány órákkal az államfő megszólalása előtt úgy döntött, hogy nem szavazza meg a szociálliberális koalíció bizalmatlansági indítványát.

    A román médiumok egy része arra következtetett a rejtélyes elnöki üzenetből: Iohannis „többet tud”, mint a közvélemény, amely nem értesült arról, hogy a PSD autonómiáról is tárgyalt volna az RMDSZ-szel. Hétfőn azonban több román is médium is arra „figyelmeztetett”, hogy az RMDSZ a 12 éve beterjesztett, azóta is parlamenti szavazásra váró kisebbségi törvénytervezetet is megpróbálta elfogadtatni, amely kulturális autonómiát – vagyis iskolák, színházak és más kulturális intézmények feletti döntési jogot – irányzott elő az arra igényt tartó nemzeti kisebbségeknek.

 

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top