Close

Az alkoholfogyasztás növeli a mellrák kockázatát

Fotó: rd.com

További bizonyítékot találtak arra, hogy az alkoholfogyasztás, akár napi fél pohár bor is növeli a mellrák kialakulásának kockázatát – írja a BBC.

A Rákkutatási Világalap (WCRF) jelentése szerint már napi 10 gramm alkohol, fél pohár bor vagy kis adag sör fogyasztása kilenc százalékkal növeli a menopauza után a mellrák kockázatát. A jelentéshez a szervezet 12 millió nő kórtörténetét feldolgozó több mint száz tanulmány eredményeit elemezte.
A mellrák a nőknél a leggyakoribb daganatos megbetegedés az Egyesült Királyságban. A tudósok szerint nem lehet megmondani, miért alakul ki egyeseknél daganat, míg másoknál nem. Rengeteg okot és tényezőt lehet figyelembe venni, köztük az életkort, az örökölt géneket, a menstruáció kezdetét vagy a hormonok szerepét.
A WCRF jelentése ezért azt tanácsolja a nőknek, hogy legyenek figyelemmel azokra a tényezőkre, amelyeket befolyásolni tudnak, ilyen az étrend, a testsúly vagy a rendszeres mozgás.
A rendszeres és intenzív testmozgás, például a futás vagy a biciklizés ugyanis 10 százalékkal csökkenti a menopauza utáni emlőrák kockázatát a fizikailag kevésbé aktív nőkhöz képest. Ugyancsak csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét, ha a nő szoptatja a gyermekét.
A WCRF szerint vannak bizonyítékok arra, hogy a leveles zöldségek, mint a káposzta, a spenót vagy a kelkáposzta fogyasztása csökkenti a mellrák egyik kevésbé gyakori fajtájának kockázatát.
A jelentést a BBC-nek kommentáló Anne McTiernan, a Seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa szerint világosak a bizonyítékok a mellrák kialakulásának kockázatairól. A testmozgás, az egészséges testsúly fenntartása és valamint az alkoholfogyasztás korlátozása mind olyan lépések, amelyeket a nőknek érdemes megtenni a kockázatok csökkentése érdekében – hangsúlyozta a kutató.
http://www.bbc.com/news/health-39998678

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top