Close

Halló, itt a Mennyország! Beszélgetés Galgóczi Dóra írónővel

galgoczy nyito

Galgóczi Dóra írónő neve már jól ismert az olvasni szeretők körében. Az elmúlt években hét regénnyel gazdagította a hazai irodalmat. Könyvei és novellái a jelenben játszódnak, bemutatva élethelyzeteket és emberi kapcsolatokat. Nyolcadik regényét Halló, itt a Mennyország! címen júniusban, az Ünnepi Könyvhéten ismerhették meg az olvasók. Az írónővel alkotásról és a nyárról beszélgettünk.

galgoczydora borito

– Tavaly megjelent könyved címe „Válaszok Háza”. Figyelemfelkeltő cím, amely felébreszti az ember kíváncsiságát. Azt gondolnánk, hogy ezt nem lehet felülmúlni. De úgy tűnik, lehet. Most megjelent könyved címe, „Halló, itt a Mennyország!” egyenesen telitalálat!

– Valóban sokan felkapták a fejüket, amikor meglátták. Van benne egy kis ezoterikus szál, ami manapság egyre több embert érdekel. Hiszek benne, hogy egy külső erő irányítja a sorsunkat, amit nevezhetünk Istennek, Univerzumnak… Azt érzem, hogy minden mindennel összefügg. A regény főszereplője egy diszpécser fiatalember, aki úgy érzi, beleolvad és elvész az őt körülvevő szürkeségbe. Egész nap fogadja a telefonhívásokat, ami módfelett unalmas számára. És ekkor egy telefonhívásba bekapcsolódik Isten… Elgondolkodtató, ugyanakkor szórakoztató nyári olvasmány.

– Hogyan tervezed a nyarat?

– Az új regényem kapcsán jó pár író-olvasótalálkozóra és dedikálásra megyek majd. Nekem nagyon fontos a személyes kapcsolat az olvasókkal, így örömmel tölt el minden egyes találkozó. A nyár a kedvenc évszakom, talán azért is, mert júniusban születtem. A nyár nekem egyet jelent a Balatonnal. Gyerekkoromban volt Balatonvilágoson egy nyaralónk, így örömteli emlékek kötnek a vízparthoz. Szüleimmel, nagyszüleimmel ott töltöttük a nyarakat. Kicsi kis ház volt csodás gyümölcsfákkal és zöldségeskerttel. Az lenne ideális, ha az ember képes megvalósítani, hogy a nyaralójában pihenéssel tölti a hétvégéket. Nálunk egy idő után a kikapcsolódást felváltotta az állandó feladat a kertben. Füvet nyírni, ápolni a veteményest, gyümölcsöt szedni… Bevallom, kicsit belefáradtunk az egészbe, és eladtuk a nyári lakot. Másfél évtizeden át szállodákban, panziókban szálltunk meg, ha a Balatonra mentünk. Ennek megvolt az az előnye, hogy több arcát is megismertük a tópartnak, de azért a lelkünk mélyén hiányzott a saját nyaraló.
Az évek múltával feltörtek a kedves emlékek, és addig-addig munkálkodtak bennünk, míg végül édesapámmal úgy döntöttünk, hogy belevágunk, és építünk egy kis nyaralót. Az élet tréfás kanyart vett, és éppen a régi nyaralónktól pár utcányira találtunk egy eladó telket.

galgoczy 4

galgoczy 1

Szeretjük a természetes, natúr dolgokat, nem akartunk monumentális rönkházat, így egy hangulatos gerendaház mellett döntöttünk. A ház épp akkora, hogy kényelmes és otthonos legyen, 56 négyzetméter. Nappaliból, két hálószobából, konyhából és fürdőszobából áll. Fontos volt számunkra a nagy terasz, ami a nappali meghosszabbítása. A házat édesapám tervezte, elrendezése kicsit hasonlít a régi nyaralónk alaprajzához. Szerencsére találtunk egy kivitelező céget, aki kulcsrakészen vállalta az építést. Ezúttal a kertben nincsen veteményes és kényesebb fajtájú gyümölcsfák – kivéve egy diófát, amely az örök időt, megújulást jelképezi. A gyepszőnyeg persze korántsem kopár, mert fontos volt számunkra, hogy az építés során egyetlen fát se vágjunk ki, így egy csodás tölgyfához alkalmazkodtunk a terasz elhelyezésével. Úgy érzem sikerült olyan nyaralót megálmodnunk és építenünk, amelyet minden négyzetcentiméterével magunkénak érzünk. Idén már itt, ebben az új gerendaházunkban töltjük a nyarat: reggel egy kis séta, majd jöhet a friss péksütemény, fürdőzés a tóban, délután pedig szieszta… Fantasztikus hely a kikapcsolódásra, a töltődésre és a regényírásra.

D. Koronyi Ágnes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top