Ring Magazin

Szerda, 2017. November 22.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Személyes horizont A család Legszebb nyaraim: Felcsút másképpen 4.

Legszebb nyaraim: Felcsút másképpen 4.

E-mail Nyomtatás PDF

Milyen volt, mikor a szüleim lejöttek? Egy nyáron egyszer-kétszer? Apám az udvarra beállt a kocsival, nagyanyám hozzáfogott a főzéshez. Lakoma volt, amelyből csak a húslevesre emlékszem kockatésztával. Én „attrakció” voltam: nem az asztalnál ültem, hanem egy sámlin, előttem külön „asztal”, egy hokedli. Rajta a leves annyi tésztával, hogy megálljon a kanál. Így szerettem. De nem ám valami szárított tészta: ott és aznap gyúrta a nagyi, s a tyúkot is ott és aznap kapta el a kertben. Egy nyisszantás, forrázás… Olyan volt, mint egy vendégség. De én nem tudtam, hova tartozom? Ki is itt a vendég? Kik ezek az emberek, akik soha egyetlen őszinte szót nem szóltak hozzám? Érezni lehetett valamiféle feszültséget, mintha zavarta volna őket – mindenkit – a tekintetem. Idegennek éreztem magam, pedig sehol olyan otthon nem voltam. De mégis… Anyám a megjátszott szívélyességével, de sértő félszavaival és „ajándékaival”. Apám a fekete Mercédesszel, majd az ezüst Buick-kal, amikor a faluban egyetlen jármű volt, Csaba Pannóniája. Kik ők? És a nagyiék? Senkitől soha egy őszinte szó.
Elmagányosodtam. Magam maradtam. A képzeletemmel. Akartam valakit: mindig akartam valakit, akihez szólhatok. Olyan nehezen jött el, olyan sokára: már tizenhat is lehettem. De akkor már én voltam vendég Felcsúton. Minden megváltozott. Apámék házat vettek a faluban, pontosabban a falu határában egy magányosan álló kúriát. Se villany, se víz. Viszont nedves falak. Hatalmas terület, patak, hegyoldal, híd – valaha malom, lehetett itt –, zsilip, szilvás, majdnem erdő. Rengeteg munka. Unalom. Minden hétvégén irány a „telek”: dolgozni. Az autóban ülünk, bemondják a rádióban: meghalt Elvis Presley. Abban a pillanatban éreztem, hogy nem tudom tovább elviselni. Már nem volt foci, már nem voltak álmok, képzelet. Pontosabban az álmok, a képzelet felülkerekedett minden megfontoláson, racionalitáson. Meghalt Elvis. Ülünk a tornácon. Egy dal szól a rádióból: a Felkelő nap háza. Pontosan tudom, mit éreztem: most hallom utoljára. Teszek valamit, vagy elvesztem. Mit tehettem volna: szabotáltam. Még nem voltam kész a lázadásra. Nem is akartam lázadni, harcolni. Egyszerűbb megoldásban bíztam. Kirohantam a vasúthoz. Irány Fehérvár, a sínen egyensúlyozva. Már nincs foci a grundon. Vagy ha van is, én már nem tartozom oda. Sehova se tartozom. Már a nagyihoz se megyek: nagyapám meg is halt, ő is betegeskedik. Csupa szemrehányás, csupa átok. Olyan gyorsan történt. Olyan hirtelen lettem felnőtt.

Szerencsés Károly


(0 értékelés)