Ring Magazin

Szerda, 2017. November 22.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Személyes horizont A család Legszebb nyaraim: Felcsút másképpen 3.

Legszebb nyaraim: Felcsút másképpen 3.

E-mail Nyomtatás PDF

És a természet! A madarak: ezeket a hangokat hallom most is. Kik ők? Galambok turbékolása, rigók feleselése, verebek rikácsolása. Mennyire szeretem ezeket a hangokat. Az udvar előtt az országút. Óránként ha két-három autó ment el Fehérvár felé, vagy vissza. Semmi forgalom. Csend. Forró csend, az aszfalt megolvadt illata. Csak egyszer, valamikor július elején: akkor német konvojok mentek a Balaton felé. Álltunk az út szélén és néztük a gyönyörű kocsikat, lakókocsikat. Nyugat-németek. Mercédeszek, Audik, Opelek. Még néha ki is dobtak rágógumit, csokit, mintha a boltban nem lett volna. De felvettük. Az önérzet még nem tiltakozott.
Nagy biciklizések, felnőtt-biciklin, amelynek nyergéből nem ért le a lábam, így a váz alatt kellett kicsavarodva tekerni, elképesztő mozdulatokkal. De száguldás volt, repültünk a kihalt úton egészen Alcsútig, vagy még tovább. Tóban fürödtünk, de elzavartak. A fő program mégis az esti foci volt az állomás grundján. Gyűlt-gyülekezett a társaság. Megjöttek a városban – az én László nagybátyám éppenséggel Budapesten – dolgozók, az ingázók. Lacit minden nap hajnalban keltette a nagyi, elképesztő időpontban, talán négy óra előtt. Még sötétben. Nem akaródzott felkelni, „Laci keljél” – ismételgette a nagyi. El kellett érni a buszt, ami Bicskére vitte, onnan a vonat Budapestre. Én a konyhában a „sezlonyon” fejemre húztam a takarót. De jó, hogy nem kell nekem is mennem – gondoltam. De a foci minden este megkezdődött öt-hat óra körül és tartott addig, míg olyan sötét nem lett, hogy nem láttuk már a labdát. Kik voltak ott? Fogalmam sincs. Nem számított. Csak a játék, csak a labda. Kifulladásig. De estig sem fulladtunk ki.

Szerencsés Károly


(1 értékelés)