Close

Az Index.hu Zrt. a Magyar Fejlődésért Alapítvány tulajdonába került

Forrás: tiszta-lap.hu

A Magyar Fejlődésért Alapítvány kizárólagos tulajdonába került csütörtökön az Index.hu internetes hírportált kiadó részvénytársaság – közölte Bodolai László ügyvéd, az alapítvány kurátora a honlapon.

A közlemény szerint a tranzakcióra azt követően kerülhetett sor, hogy a Magyar Nemzetben és a HírTv-ben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt. érvényesítette egy 2014 februárjában kötött megállapodás alapján fennálló opciós jogát, majd az így szerzett tulajdonát a „Magyar Fejlődésért Alapítványra” ruházta át.
Az alapítványi tulajdonszerzés célja, hogy továbbra is biztosított maradjon az Index.hu internetes portál „vezető piaci pozíciója, minőségi tartalomgyártó tevékenysége, függetlensége, valamint minél szélesebb társadalmi elérése” – olvasható a tájékoztatásban.
A tulajdonosváltással egy időben lemondtak tisztségükről az Index.hu Zrt. eddigi igazgatósági tagjai és az új tulajdonos három új igazgatósági tagot nevezett ki határozatlan időtartamra: Bodolai László és Nagy Ajtony Csaba ügyvédeket és Kereszty Gábor közgazdászt. Az igazgatóság elnöke Bodolai László lett.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top