Close

Felújították Hévízen az ország leglátogatottabb egytermes moziját

Hévíz, 2017. április 10. A Gróf. I. Festetics György Művelődési Központ épülete Hévízen 2017. április 10-én. A ház alsó szintjén található a Fontana Filmszínház, amelyet a széksorok cseréje és a férőhelyek bővítése, illetve más belső átalakítások után újranyitottak. A mozi több mint 50 ezres éves látogatószámával Magyarország leglátogatottabb egytermes mozija. MTI Fotó: Varga György

A széksorok cseréje és a férőhelyek bővítése, illetve más belső átalakítások után újranyitották Hévízen a Fontana Filmszínházat, ami több mint 50 ezres éves látogatószámával Magyarország leglátogatottabb egytermes mozija.

A hétfői megnyitást megelőző sajtótájékoztatón Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a 2010 körül az alacsony nézőszám miatt még bezárással fenyegetett mozi kép- és hangtechnikáját 2011-ben 35 millió forint beruházással digitalizálták és 3D-s vetítésekre is alkalmassá tették, illetve klimatizálták a nézőteret. Helyes volt az önkormányzat döntése a mozi megmentéséről, mert ezt követően évről évre emelkedett a nézőszám Fontana Filmszínházban. A múlt év végén már meghaladta az 50 ezret a látogatók száma, amivel Magyarország leglátogatottabb egytermes mozijának számít – jelezte.

Az elmúlt négy hétben 15 millió forintból kicserélték a széksorokat, illetve bővítették a férőhelyek számát, az eddigi 104 helyett most 130 ülőhelyet tudnak kínálni. A kerekesszékesek számára is alakítottak ki helyeket, illetve egy sorban olyan szélső székeket építettek be, amelyeknek felhajtható a karfája, így a mozgássérültek könnyebben helyet foglalnak. Mindezek mellett a vészkijáratokat is akadálymentessé tették.
A polgármester hozzáfűzte, hogy ez utóbbi beruházások azért fontosak, mert Hévízre számos mozgássérült látogat, így számukra is tudnak szórakozási lehetőséget biztosítani.
A jobb láthatóság érdekében a terem lejtését is módosították, illetve egy méterrel hátrébb helyezték a vetítővásznat. Így arra is mód van, hogy a korábbiakhoz hasonlóan pódium-előadásokat tarthassanak a moziteremben.

Papp Gábor azt is elmondta: a hévízi moziteremnek nevet is kívántak adni, ezért olyan személyiséget kerestek, aki kötődik a filmszínház funkcióihoz, illetve a városhoz és a „boldog békeidőkhöz”. A választás így esett Honthy Hannára, akinek a nevét hétfőtől viseli a moziterem.
Szaknyéri András, a filmszínház vezetője az MTI kérdésére elmondta: a filmszínház jelenlegi épületét 1985-ben adták át. Mozija azonban már 105 éve van Hévíznek, bár az 1902-es indulás óta többször is változott a helyszíne.
Hévízen hétfőtől „moziszékfoglaló” hetet tartanak a látogatóknak, akik némafilmet is nézhetnek zongorakísérettel, levetítik az Oscar-díjas Mindenki című filmet, illetve előadásokkal is várják a nézőket.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top