Close

Bánki Erik: a hét végéig minden uniós pályázatot kiírnak

Fotó: retrofm.hu

A hét végéig minden uniós pályázatot kiírnak, 2020-ig mintegy 9 ezer milliárd forintot kap EU-forrásokból az ország, nagyjából 3 ezer milliárd forintot pedig az állami költségvetésből tesz hozzá a kormány – mondta Bánki Erik (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

A pályázati rendszer sokkal egyszerűbb, egy önkormányzat vagy vállalkozás önmagában is el tudja készíteni a pályázatát – hangsúlyozta. Évente kétezer milliárd forintot kell kifizetni, több mint tízezer ember dolgozik folyamatosan majd a pályázati bírálatokon – mondta.
Bánki Erik az M1 aktuális csatornán elmondta: a 2010-es stratégiai váltással leegyszerűsítették a pályázatok adminisztrációját, felgyorsították a bírálatot és a kifizetést is, így Magyarország a régióban a legsikeresebb lett az uniós támogatások lehívásában. A támogatási keretösszeg 100 százalékát sikerült lehívni az előző ciklusban, egyetlen eurócent sem maradt bent.
Emlékeztetett: a Brexit miatt a források szűkülésével is számolni kell, a gyorsaság ezért is fontos a kifizetésekben, mert több mint 10 milliárd euróval fog csökkenni a teljes uniós költségvetés 2019 közepéig – jelezte.
A 180 perc című műsorban kérdésre elmondta: hétről-hétre a gazdasági bizottság napirendjén szerepel a 4-es metró beruházás, amely Magyarország történetének legnagyobb korrupciós botránya.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top