Close

Az LMP kormányváltást akar és új irányt a politikában

Budapest, 2017. január 15. Szél Bernadett (elöl j4) és Hadházy Ákos (j2), az LMP újraválasztott társelnökei sajtótájékoztatót tartanak a párt kongresszusának szünetében a IX. kerületi Lurdy Házban 2017. január 15-én. Mögöttük a párt új országos elnökségének tagja balról jobbra: Ábrahám Júlia egészségügyi szakszóvivő, Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő, az LMP titkára, Schmuck Erzsébet, a párt parlamenti frakciójának vezetője, Ungár Péter II. kerületi önkormányzati képviselő, külpolitikai szakszóvivő, Komlósi Csaba kulturális szakszóvivő, egri önkormányzati képviselő, Jancsó Andrea (takarásban) budapesti IX. kerületi önkormányzati képviselő és Ferenczi István közösségi képviseleti szakszóvivő. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az LMP célja a kormányváltás 2018-ban és az, hogy a politika új irányt vegyen a jelenlegi és az elmúlt 25 év kormányainak politikájához képest – mondta a párt frissen megválasztott két társelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták az LMP országos elnökségének tagjait.

Szél Bernadett pártja tisztújító kongresszusának szünetében hangsúlyozta: az LMP már a korábbi kongresszuson kialakította szövetségi politikáját, amely szerint egyedül indul a választáson. A parlamentben nincs olyan párt, amellyel együtt tudnának dolgozni – jelentette ki.
Hadházy Ákos ezt azzal egészítette ki: nem az ellenzéki oldalról kívánnak szavazókat nyerni, hanem a kormánypárti voksolókat szeretnék meggyőzni arról, hogy szükség van a változásra.
A társelnökök megerősítették, hogy ügyek alapján kívánnak politizálni és nem arról tárgyalni más pártok politikusaival, ki kivel lépjen szövetségre.
Az új pártvezetés megválasztását Szél Bernadett az utolsó lépésnek nevezte a sikeres kampányhoz, rámutatva: lejárt a rövid kampányok időszaka. A kormánypártok már a múlt év végén elkezdték a kampányt például egyes szektorok béremeléseinek bejelentésével vagy nemrég a Hadházy Ákos ellen folytatott lejárató kampánnyal – mondta az ellenzéki politikus.
Az LMP azonban előbbit apró-cseprő ígéretnek tartja, az ellenzéki párt szerint az adórendszer átalakítása lenne valódi megoldás a bérek felzárkóztatásához, és az oktatás, valamint az egészségügy forrásait kellene jelentősen növelni. Ezekről ugyanis a kormánypártok szerintük megfeledkeztek.

Hadházy Ákos emellett azt nevezte pártjuk feladatának, hogy gátat szabjanak a „nyíltan végzett kormányzati lopássorozatnak”, és megakadályozzák a miniszterelnököt azon törekvésének megvalósításában, hogy elhallgattassa az ellenzéki hangokat, elnémítsa a sajtót.
Mint mondta, a civilek elleni fellépés is azt bizonyítja, hogy a kormány minden kontrollt el akar némítani, és korlátozni kívánja az emberi jogokat.
A tájékoztatón elhangzott, hogy az LMP titkára Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő lett, aki így az elnökség tagjává vált. A testületbe újonnan bekerült Schmuck Erzsébet, az LMP parlamenti frakciójának vezetője, Ábrahám Júlia egészségügyi szakszóvivő, Jancsó Andrea budapesti IX. kerületi önkormányzati képviselő, valamint Komlósi Csaba kulturális szakszóvivő, egri önkormányzati képviselő.
A kilenctagú testület tagja maradt Ungár Péter II. kerületi önkormányzati képviselő, külpolitikai szakszóvivő és Ferenczi István közösségi képviseleti szakszóvivő.
Kérdésre Szél Bernadett elmondta azt is, hogy az új elnökség ezt követően alakítja ki álláspontját arról, kit támogat vagy jelöl köztársasági elnöknek.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top