Close

Adószakértő: az szja-bevallásnak három módja van

Fotó: frisss.hu

A személyi jövedelemadó (szja) bevallásnak háromféle módja van, a klasszikus bevallás, a munkáltató által készített, illetve az adózó felkérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) személyi jövedelemadó (szja) bevallásának elkészítésére – mondta Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Hozzátette: a tavalyi adatokat tekintve Magyarországon körülbelül 4,5 millió embernek van szja bevallási kötelezettsége.
Kiemelte: az őstermelőnek, az egyéni vállalkozónak, és az általános forgalmi adót (áfa) fizető magánszemélynek továbbra is a klasszikus bevallást kell választania.
„Arra is van lehetőség, hogy ha a dolgozónak csak a munkáltatójától van jövedelme, akkor megkéri a munkaadóját, hogy számoljon el”, ezzel az szja bevallási formával tavaly mintegy 600 ezer munkavállaló élt – mondta Vámosi-Nagy Szabolcs.
A harmadik bevallási mód, ha a munkavállaló telefonon, levélben, e-mailben vagy SMS-ben kéri az adóhivatalt szja-bevallásának elkészítésére, akkor a NAV saját adatai alapján elkészíti és márciusban kiküldi számára a bevallás tervezetét. Ha az abban foglaltakkal egyetért, semmit sem kell tennie – csak befizetni az adót, ha befizetési kötelezettsége van -, ellenkező esetben észrevételt kell benyújtani a NAV-hoz.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top