Close

Sokaknak kedvez társadalmunkban az aktuális árcsökkentés

woman copy

 Lényegesen olcsóbb lett több alapvető élelmiszer a boltokban
Nem állt meg a folyamat: jövőre a tejföl, a túró és a sertésbelsőségek adója lehet kisebb

Olcsóbb lett januártól a baromfihús, a tojás, valamint a friss tej, mivel ezek a termékek már az alacsonyabb, ötszázalékos áfakulcs alá tartoznak. A Földművelésügyi Minisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy ezzel nem áll meg a már évek óta tartó, alapvető élelmiszerekre vonatkozó áfacsökkentés, a kormány dolgozik további termékek közterhének lefaragásán is. A jelenlegi intézkedés több tíz milliárd forintos megtakarítást eredményez a családoknak.
Zsugorodnak az árak

Nem nyeli le a kereskedelem az áfacsökkentésből származó megtakarítást, azt teljes mértékben megkapják a vásárlók – mondta a Magyar Időknek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A baromfitermékeknél a 17, a friss tejnél a 11 százalékos megtakarítást teljes egészében a fogyasztók kapják. Például egy nettó 1000 forintos csirkemell korábban a 27 százalékos áfakulccsal átlagosan 1270 forintba került, az idei évtől 1050 forint lett, azonban az 1270 és az 1050 forint közötti különbség 17 százalék, tehát ennyivel csökkennek a fogyasztói árak. Ugyanez a képlet igaz a friss tejre, ott azonban az eredeti áfakulcs 18 százalék volt, így a fogyasztó 11 százalékos megtakarítással számolhat. Tehát valótlanok azok az ellenzéki állítások, hogy az áfacsökkentést idővel lenyeli a kiskereskedelem; tavaly a sertéshúsnál a piaci folyamatok, vagyis a nettó árak emelkedése miatt kerültek többe a termékek. Ha nem csökkent volna a sertés áfakulcsa, a fogyasztóknak még többet kellett volna fizetniük, tehát az 5 százalékos kulcs előnyével a mai napig találkozhatunk – közölte a főtitkár.
A piaci szereplők cáfolják azokat az állításokat, miszerint a kereskedők lenyelik a megtakarítást

baromfi ok

tej ok

Neubauer Katalin, a kisboltokat tömörítő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára lapunknak arról számolt be, hogy a kisebb üzletekben is azonnal csökkentek az árak. Kifejtette: napi fogyasztási cikk a tej, a tojás, valamint a baromfihús is, ezért a januártól rendelt termékeket már az alacsonyabb áfakulccsal szállítják, így nem kell azzal számolniuk a vásárlóknak, hogy a hónap elején csak a nagy láncok tudnak árat mérsékelni.
Tönkremennek a feketézők

nyers tej ok

Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója megkeresésünkre azt hangsúlyozta, hogy nemcsak a fogyasztók, de a baromfi- és a tojáságazat számára is rendkívül kedvező az intézkedés. A szürke- és feketekereskedelem ma elsősorban a tojáságazatban rendkívül magas, elérheti a 35 százalékot, ennek oka részben a korábbi 27 százalékos áfakulcs volt. Az alacsonyabb forgalmi adót már nem éri meg elcsalni, így egy idő után a fogyasztói árak tovább csökkenhetnek. A szakértő a baromfiágazatban fellendülésre számít, a piaci szereplők jelentősebb fejlődés elé nézhetnek. Bár a madárinfluenza rányomja a bélyegét az ágazatra, azonban az állománylevágások elsősorban a kacsát és libát érintik, a fogyasztók pedig a pulykát, valamint a csirkét keresik. Csorbai Attila hozzátette: az egész csirke az uniós országok közül Magyarországon az egyik legolcsóbb.

– A következő 1-2 hónapban várhatóan növekszik a baromfihús iránti kereslet, tavaly is ezt tapasztalhattuk a sertéshús áfacsökkentése után – mondta kérdésünkre Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Felidézte, hogy a sertés- és a baromfihús egymás helyettesítő termékei, ezért a múlt évre jellemző magas áfakülönbség torzító hatású volt, az egészséges versenyhelyzet most állt vissza. A szakember rámutatott: míg a sertéshúsnál 27 százalék maradt a belsőségek áfakulcsa, addig a baromfi ezen részei is az 5 százalékos kulcs alá esnek, ennek pedig további piactorzító hatása lehet. Az európai uniós szabályozás miatt tehát jövőre vélhetően a sertéstermékeknél is további áfamérséklést kell végrehajtani annak érdekében, hogy az Európai Bizottság ne indítson eljárást.
Bővülhet az ötszázalékos termékek köre

– A tejágazatban is megérzik a fogyasztók az áfakulcs 18-ról 5 százalékra csökkentését – mutatott rá a Magyar Idők kérdésére Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Ugyanakkor figyelmeztetett: a friss tej áfakulcsa csökkent, pedig a fogyasztók elsősorban az UHT és az ESL tejeket vásárolják, amelyek minősége – a hiedelemmel ellentétben – kimagasló. Az ágazati szereplőknek viszont jelentős költségmegtakarítást eredményez az áfamérséklés, azonban a fogyasztás erősítése érdekében fontos, hogy további, ágazatot érintő adómérséklés jöjjön. Az elnök szerint a fogyasztási tejek teljes körű,

chicken ok

5 százalékos áfakulcsra csökkentése lenne a megoldás, a tejföllel és a túróval együtt, erre a terméktanács már novemberben a kormány elé terjesztett egy csomagot. A szakember emlékeztetett, a 2015–2016-ban jellemző tejágazati válságból már elkezdtünk kilábalni, mivel a felvásárlási árak emelkednek, az áfacsalások pedig visszaszorulóban vannak. Ugyanakkor a feldolgozóipar erősítése, valamint a hazai minőségi termékek előállítása terén még van mit tenni.

Forrás: Magyar Idők 2017. január

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top