Close

Hamarabb útra kelnek a vándormadarak a globális felmelegedés miatt

Fotó: bbc.com

Egy tanulmány szerint a vándorló madarak hamarabb odaérnek költőhelyeikre, ahogy a globális átlaghőmérséklet emelkedik.

Az Edinburgh-i Egyetem tanulmánya szerint minden egyes foknyi hőmérséklet emelkedéssel a madarak egy nappal korábban érkeznek.
A kutatás több száz fajt tanulmányozott öt kontinensen át, résztvevői remélik, hogy segít a tudósoknak megjósolni, hogy a különböző fajok hogyan reagálnak a jövőbeni környezeti változásokra.
A nyári költőhelyeik rosszkori elérése – akár pár nappal is – azt okozhatja, hogy a madarak lemaradnak a maximális rendelkezésre álló létfontosságú erőforrásokról, úgymint az ételről és a fészkelő helyekről.
A költőhelyeik késői elérése, pedig hatással lehet a fiókák kikelésének időpontjára és túlélési esélyeikre.
A hosszú vándorutat bejáró madarak, amelyekről bebizonyosodott, hogy kevésbé érzékenyek a hőmérséklet emelkedésére, rosszabbul járhatnak, mert más madarak előnyre tehetnek szert azzal, hogy előttük elérik a költőhelyeket.
„Sok növény- és állatfaj változtat aktivitásának időzítésén összefüggésben a tavasz kezdetével, így a virágzás ás a szaporodás időpontján. Most részletes betekintésünk van abba, hogy a vándorlás időpontja hogyan változik és a változás hogyan alakul a madárfajok között. Ezek a megfigyelések segíthetnek megjósolni, hogy a vándorló madarak mennyire tudnak lépést tartani a feltételek megváltozásával a költőhelyeiken” – mondta el Takuji Usiu az Edinburgh-i Egyetem biológia tudományok iskolájának kutatója.
A kutatás megvizsgálta, hogy a különböző fajok, amelyek a változó szezonális hőmérséklethez, és a rendelkezésre álló élelemhez igazodva indulnak útnak, hogyan változtatták meg vándorlási szokásaikat az évek során a növekedő hőmérséklet miatt.
A kutatók 300 évre visszanyúló nyilvántartásokat vizsgáltak meg a vándorló madárfajokról.
A tanulmány amatőr természetbarátok és kutatók adataiból merített, beleértve a 19. századi amerikai természettudós Henry David Thoreau feljegyzéseit.
A vizsgálatba hosszabb és rövidebb vándorutat megtevő fajok is bekerültek.
A tanulmány a Journal of Animal Ecology című folyóiratban jelent meg.

http://www.bbc.com/news/uk-scotland-edinburgh-east-fife-38450228

http://www.independent.co.uk/news/science/global-warming-latest-temperature-rises-birds-migration-early-a7499691.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top