Close

Jövőre kiállítják Londonban az űrkabint, amellyel Tim Peake visszatért a Földre

Fotó: bbc.com

Jövő év elején kiállítják a londoni Tudomány Múzeumában azt az űrkabint, amellyel Tim Peake brit űrhajós eljutott a Nemzetközi Űrállomásra, majd visszatért a Földre.

Az orosz Szojuz TMA-19M kabint rendbe hozták, de azért láthatóak rajta a kazahsztáni földet érés nyomai – közölte a BBC News.
A 44 éves Peake őrnagy elmondta: nagyon örül, hogy az űrkabint bemutatják Angliában.

„Remélhetőleg inspirálóan hat majd a következő tudós- és mérnökgenerációra. Az űrbe repülni óriási privilégium, de kockázatokkal is jár, és a legnagyobb kockázati tényező az indítás és a visszatérés a Föld légkörébe” – mondta a brit űrhajós.
Peake hozzáfűzte: a Szojuz űrhajót úgy tervezték, hogy a szélsőséges körülmények között is megvédje a legénységet, „így aztán az ember nagyon ragaszkodik az űrhajóhoz, hiszen annak köszönheti az életét”.

Az űrkabint 2015 decemberében csatolták a Szojuz rakétához, amely a Nemzetközi Űrállomásra juttatta Peaket. Az űrhajós 185 napot töltött űrállomáson és júniusban tért vissza a kapszulával a Földre.
A londoni Tudomány Múzeumának igazgatója, Ian Blatchford szerint az intézmény gyűjteményét gyarapító űrkapszula, amely páratlan darabja lesz a kollekciónak, sokat jelent majd a fiatal látogatóknak is, akik Peake nyomába szeretnének lépni.
(http://www.bbc.com/news/science-environment-38169732)

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top