Close

Folytatódik az FTC kézilabdázóinak és a fővárosi gyógyfürdők együttműködése

kepatmeretezes hu furdo

Újabb egy évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Ferencváros kézilabda-szakosztálya, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A Széchenyi Gyógyfürdőben hétfőn tartott szerződéskötéskor Szőke László, a zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a 2010-es évek környékén veszteséges céget a tudatos fejlesztéseknek köszönhetően sikerült nyereséges vállalattá fejleszteni, így most már nemcsak a fővárosi gyógyfürdőkbe érvényes bérletettel – éves szinten 3 millió forint értékben -, hanem 30 millió forinttal is tudják támogatni a Ferencváros szakosztályát. Céljuk, hogy a kiemelt spotegyesületi támogatás révén a gyógyfürdőket külföldön még ismertebbé tegyék, és erre remek partner a női Bajnokok Ligájában is érdekelt FTC csapata, amely válogatott gerincét adja – tette hozzá.

Jeney Zsolt Ákos, az FTC női kézilabda-szakosztályának elnöke elmondta: 2011 óta létezik az együttműködés a két fél között, „kicsiben kezdték”, és most jutottak el odáig, hogy a zrt. a jó gazdálkodása révén már pénzzel is támogatja a kézilabdázókat.

Kiemelte: a külföldiek számára is érdemes reklámozni a budapesti gyógyfürdőket, a BL kiemelkedő csapata kiváló reklámhordozó, és a mezekre felkerül a Budapest Spa logó. Megjegyezte: az együttműködés jó példa arra, hogy egy fővárosi cég tud támogatni egy budapesti klubot.

Szöveg: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top