Close

Tóbiás József lett az MSZP pártigazgatója

Fotó: blogaszat.hu

Tóbiás József korábbi pártelnök lett az MSZP pártigazgatója, fő feladata választási felkészülés megszervezése lesz – közölte az ellenzéki párt sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a volt pártelnök-frakcióvezető pártigazgatóvá választásáról az MSZP országos elnöksége egyhangúlag döntött a nap folyamán.
A tájékoztatás szerint Tóbiás Józsefnek pártigazgatóként az operatív, szervezési feladatok felügyelete mellett elsődleges feladata a párt választási felkészülésének megszervezése lesz.
Tóbiás József nyáron távozott posztjáról, miután az MSZP kongresszusa Molnár Gyulát választotta pártelnöknek.
Molnár Gyula június végén az MTI-nek azt mondta, egy ideig ő maga látja el pártigazgatói feladatokat. Előtte Katona Tamás töltötte be ezt a posztot.
Tóbiás József már töltött be ilyen pozíciót: 2002 és 2004 között párt-, 2008 és 2014 között pedig frakcióigazgató volt az MSZP-ben.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top