Close

Magyarország leghíresebb temetései

Kétnapos konferenciát rendeznek a magyar történelem ismert temetéseiről és újratemetéseiről pénteken és szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján, a meghívott előadók többek közt Zrínyi Miklós, Balassi Bálint és József Attila halálának és temetésének körülményeit idézik fel a hallgatóságnak.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület és a Vay Ádám Muzeális Gyűjtemény által megrendezendő esemény aktualitását az adja, hogy idén novemberében emlékeznek meg az egykori kurucgenerális, Vay Ádám (1657-1719) újratemetésének 110. évfordulójáról.

Vay Ádám II. Rákóczi Ferencet követve emigrációban töltötte élete utolsó időszakát, hamvait 1906-ban, a fejedelem újratemetésével közel egy időben hozatták haza. Az egykori kuruc vezér ekkor kapta meg a számára kijáró végtisztességet és Vaján, a család ősi fészkében helyezték örök nyugalomra.

Az évforduló kapcsán megrendezendő konferencia a magyar nemzeti emlékezet híres temetéseit és újratemetéseit kívánja megidézni – írták közleményükben a szervezők. Az előadók a téma keretein belül végigkalauzolják a hallgatóságot az Árpád-házi királyoktól a 20. század végéig és arra keresik a választ, a temetés, a gyász és temetési szertartások – avagy Petőfi esetében annak hiánya – hogyan járultak hozzá a személyt övező kultuszhoz.

A konferencián az ország legjelentősebb kutatócentrumai mellett a határon túli magyar műhelyek egyaránt részt vesznek. Az előadók között az ország legjelentősebb irodalomtudósai mellett fiatal kutatók is megszólalnak: a közönség Hóvári Jánostól a szigetvári hős Zrínyi és ellenfele, Szulejmán szultán temetéséről, Kustár Ágnestől Janus Pannonius földi maradványainak beazonosításáról, Bene Sándortól a Zrínyiek temetéseiről, Réti Zsófiától Nagy Imre újratemetéséről hallhat érdekes információkat.

Szentmártoni Szabó Géza Balassi Bálint, Jankovics József Báthory Gábor, Margócsy István Petőfi Sándor, Hermann Róbert Batthyány Lajos, Tverdota György pedig József Attila újratemetését tárgyalja majd. Mercs István a nekrológíró Móricz Zsigmondról, Jánosi Zoltán a nemzethalált vizionáló modern költeményekről értekezik pénteken és szombaton a Vay-kastélyban.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top