Close

Gender Racing Team – majdnem hibátlan kvalifikáció!

ttr

Elindultak a záró nap küzdelmei a Hungaroringen – az autós gyorsasági bajnokság „sűrített” napja következik, verseny verseny hátán lesz, egészen bezárólag 18h-ig! Ám ezek előtt zajlott még egy rövid, huszonöt perces kvalifikáció, ahol remek kezdéssel a Gender Racing Team pilótái megalapozták a mai jó szereplést.

Rónai Tamás ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel kezdett a kvalifikáción. A hideg körülmények miatt a szokásosnál kicsit hosszabb gumimelegítéssel indított a fiatal reménység, majd lényegében egyetlen mért körre volt szüksége az abszolút pole pozíció bekebelezéséhez. A versenyen is ugyanazok a célok:

 

 

„Amellett, hogy az összetett győzelemhez szeretnénk minél több pontot gyűjteni, természetesen az első versenyen is nyerni szeretnénk – mindezt úgy, hogy kíméljük az autót és a gumikat.” – mondta el Tamás.

Stern Roland a kategóriájának második helyét szerezte meg, de nem volt maradéktalanul elégedett. „Technikai hiba, és feltartás is akadályozta a munkánk az időmérő edzésen. Lényegében két mért kört tudtam teljesíteni, ahol a jobbik etap során az egyik ellenfelem feltartott.

 

sr

 

Ami viszont ennél is frusztrálóbb, hogy ezután kiálltam egy kis installációra, és nem indult újra az autóm. Pont akkor történt mindez, amikor a mechanikai tapadás éppen a legmegfelelőbb szintre ért volna… Ennek ellenére a versenyen a győzelem a cél, sokkal több van az autóban, mint amit most kihoztunk a lehetőségeinkből!”

Hosszú nap lesz, folytatás 10:30-tól, az első futammal!

 

Képek: Gender Racing Team / Varga István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top