Close

US Open – New York-i történelem

usopen2016 ring

Hétfőn rajtol a 136. US Open, vagyis az amerikai nyílt teniszbajnokság, amely az esztendő negyedik, egyben utolsó Grand Slam-tornája.

Az első versenyt 1881-ben rendezték meg a – jelenleg a Hírességek Csarnokának otthont adó – Rhode Island-i Newport Casino gyepén, de akkor még csak klubtag férfiak vehettek részt, és csupán egyesben bonyolították le a viadalt. Az első tornát Richard Sears nyerte, aki sorozatban hétszer vihette haza a serleget – a címvédő akkortájt automatikusan bejutott a következő döntőbe -, s ezzel ma is csúcstartó holtversenyben. Mellette Bill Tilden (1920-25, 1929) és William Larned (1901-02, 1907-11) diadalmaskodott még hétszer. A hölgyek 1887-ben csatlakoztak, az első fináléban Ellen Hansell nyert Laura Knight ellen 6:1, 6:0-ra. A nőknél Molla Bjurstedt Mallory a rekorder nyolc sikerrel (1915-18, 1920-22, 1926). 1889-ben a női, majd egy esztendővel később a férfi párosok is megküzdhettek a trófeáért.
Az úgynevezett open érában, 1968-tól kezdve már a profi teniszezők is indulhattak a US Openen, amelyen a kezdetektől 1974-ig füvön, majd 1975-től 1977-ig salakon zajlott a verseny. A US Open 1978-ban költözött a jelenlegi helyszínre, Flushing Meadows-ba, ahol úgynevezett DecoTurf (kemény) borításon bonyolítják le a mérkőzéseket.
A US Open centerpályája az Arthur Ashe Stadion, amely a maga 23 771 férőhelyével a világ legnagyobb teniszarénája, a második legnagyobb pálya pedig a Louis Armstrong. Az Arthur Ashe 100 millió dolláros, zárható tetőszerkezete idén debütál, a másikat pedig jövőre fedik be, mivel az utóbbi nyolc évben ötször az időjárás miatt az előzetesen kiírt vasárnap helyett csak hétfőn tudták befejezni a viadalt.
A US Open az egyetlen Grand Slam-torna, ahol a döntő – a férfiaknál az ötödik, a nőknél a harmadik – szett rövidítéssel érhet véget, és nem kell két gém különbségig játszani.

Címvédés kérdőjelekkel, Babos kiemelt

Novak Djokovic címvédése és a hozzá hasonlóan világelső Serena Williams újabb Grand Slam-trófeája is kétséges a hétfőn kezdődő 136. amerikai nyílt teniszbajnokságon, ahol magyar részről először lesz kiemelt Babos Tímea.

A férfiaknál rendhagyó módon nem a 29 éves Djokovic a favorit, mivel a brit Andy Murray van leginkább lendületben. A szerb játékos idén 51/5-ös győzelmi mérlegnél tart, és noha megnyerte az Australian Opent és a Roland Garrost, duplázott a két nagy tavaszi tornán Indian Wellsben és Miamiban, az utóbbi időben el kellett könyvelnie néhány váratlan vereséget is például a wimbledoni bajnokság harmadik fordulójában vagy a riói olimpia nyitókörében. A 2012-ben US Open-győztes Murray idei wimbledoni diadala óta csak egyszer, a cincinnati fináléban kapott ki, és 22 meccset nyert, megszerezve az ötkarikás aranyérmet is.
A „nagy négyes” másik két tagja közül a 35 éves, 17 Grand Slam-sikerével csúcstartó Roger Federer júliusban térdsérülésének rehabilitációja miatt befejezte a szezont, míg a 2010-es és 2013-as New York-i győztes Rafael Nadal egyelőre keresi a formáját. A spanyol sztár idén csak Monte-Carlóban és Barcelonában nyert tornát, meccsmérlege pedig 34/11.
Ami a többieket illeti, a 2014-es bajnok horvát Marin Cilic újra az esélyesek közé tartozik Murray cincinnati legyőzésével, a két GS-serlegnél tartó és hullámzó formájáról ismert svájci Stan Wawrinka pedig ismét „sötét ló” a mezőnyben. Okozhat meglepetéseket a csuklósérüléséből visszatérő, 2009-es bajnok argentin Juan Martin del Potro is, aki megverte Djokovicot az olimpián. A fiatalok közül a wimbledoni döntős kanadai Milos Raonic és a két éve New Yorkban finalista japán Nisikori Kej is messzire juthat.
A nőknél tavaly minden az ifjabb Williams testvér újabb diadala mellett szólt, ám az amerikai csillag nem tudta teljesíteni a Grand Slamet – azaz egy éven belül mind a négy kiemelt tornát megnyerni -, mivel az elődöntőben kikapott az olasz Roberta Vincitől. Legyőzője a fináléban alulmaradt honfitársával, Flavia Pennettával szemben, aki a szezon végén visszavonult, így nem védi meg New York-i címét. Az idén wimbledoni bajnok Williams ezúttal is a favoritok közé tartozik, és begyűjtheti 23. GS-diadalát, megelőzve az örökranglistán Steffi Grafot és felzárkózva a 24 sikerrel éllovas ausztrál Margaret Court mögé.
A 34 éves játékos legkomolyabb kihívója az Australian Open döntőjében őt legyőző német Angelique Kerber – aki kis híján elvette tőle a világelsőséget a múlt héten -, a Roland Garros fináléjában őt legyűrő spanyol Garbine Muguruza, valamint a kétszeres wimbledoni bajnok cseh Petra Kvitova és a továbbra is első GS-serlegéért küzdő román Simona Halep lehet.
Babos személyében biztosan van magyar játékos a New York-i főtáblán. Ő nemcsak párosban, hanem – pályafutása során először – a 32. helyen egyesben is kiemeltként vág neki a viadalnak. A világranglistán karriercsúcsot jelentő 33. helyen álló teniszező egy éve egyesben a nyitókörben, párosban pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott.
A férfiaknál Fucsovics Márton (156.) ezúttal is a selejtezőből próbál feljutni a főtáblára, pályafutása során 15. alkalommal. A Davis Kupában idén is vitézkedő nyíregyházi játékos tavaly a kvalifikáció második körében búcsúzott New Yorkban, most pedig egy siker választja el a főtáblától. Az magyar idő szerint péntek éjjel dől el, hogy ott lehet-e a 128-as mezőnyben.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top