Close

Kellemetlen, de nem fájdalmas tortúra, ha elővigyázatosak vagyunk

malária ok

ORVOSI TANÁCS – Hasznos tippek utazóknak

Elfogadta a Világ Egészségügyi Tanács A Vírusos Hepatitis Elleni Globális Egészségügyi Iparági Stratégiát a 2016–21 közötti időszakra. Célja a krónikus hepatitis fertőzés csökkentése a jelenlegi 6-10 millióról 0,9 millióra, és az ebből adódó haláleseteknek pedig 65%-os csökkentése 2030-ra, illetve ezáltal a vírusos Hepatitis-fertőzések globális egészségügyi kockázatának radikális csökkentése.

jarvany5 ok

Ahhoz, hogy ne kapjuk el a betegséget, magunk is sokat tehetünk!
Jégkockát véletlenüs se tegyünk a poharunkba!

    A Hepatitis A főként szennyezett élelmiszerrel és vízzel terjed, tehát a mediterrán térségben, különösen az arab országokban kerüljük a nyers ételek és a jégkocka, a fagylalt fogyasztását! Fontos, hogy az utazók csak palackozott vizet fogyasszanak lehetőleg még fogmosáshoz is.
    Ahol a csapvíz nem iható, ott előfordulhat, hogy nem megbízható vízből készítenek jégkockát, koktélt, gyümölcslét, fagylaltot, amelyek így mind tartalmazhatnak Hepatitis A vírust
    Kerüljük az utcai árusok ínyencségeit. Zöldséget, gyümölcsöt csak akkor fogyasszunk, ha megfelelően megmostuk-megpucoltuk, meghámoztuk, illetve megfőztük. (Wash it, peal it, cook it – or forget it!)
    A gyakori kézmosás talán a megelőzés legfontosabb része, de pusztán ezzel nem lehet kivédeni a fertőzést!
    Az idei utazási szezonban a magyarok főként Törökországba, Tunéziába, Egyiptomba, valamint a Földközi-tenger partvidékére – Horvátországba, Olaszországba és Spanyolországba – látogatnak el. Az Egészségügyi Világszervezet ezekbe az országokba általánosan ajánlja a Hepatitis A és B elleni védőoltások felvételét.

feketekagylo ok

    Kagylót csak nagyon jól átsütve együnk!
    A Földközi-tenger kagylóinak egy része Hepatitis A-fertőzött, emiatt veszélyesek lehetnek a nem kellően átsütött, megfőzött tenger gyümölcsei is.
    A balkáni régió, a szubszaharai és az arab mediterrán országok felnőtt népességének jelentős hányada Hepatitis B vírus hordozója. Ha oda tervezel utazást és még nem kaptál Hepatitis B elleni védőoltást, azt mindenképp érdemes pótolni.
    A Hepatitis B szexuális úton, vérrel és testnedvekkel terjed. Könnyen átadható tetoválószalonban, piercingkészítéssel, nem steril intravénás tű használatával.
    Az észak-afrikai országok higiénés körülményei messze elmaradnak az európai normákétól, ezeken a helyeken előfordulhatnak tífuszos megbetegedések Ez utóbbi ellen szintén létezik védőoltás.

ráksaláta ok

    Rákos saláta
Hiába csábító, ne eyük meg, ha nem tudjuk, milyen vízzel mosták le!
    Az utazás alatt számos egészségügyi veszély leselkedik a felelőtlen turistákra. Leggyakoribb a hasmenés, a napégés, a hányás, de apróbb balesetek is történhetnek. Utazás előtt érdemes időben ellátogatni a legközelebbi oltóközpontba, ahol egészségügyi szempontból teljeskörűen felkészítik az utazókat a külföldi tartózkodásra.
    A védőoltásokon kívül érdemes úti patikát is a bőröndbe készíteni: láz- és fájdalomcsillapítót, naptejet és aloe vera gélt, sebfertőtlenítőt, széntablettát és hányás elleni gyógyszert.

Így kívánunk nagyon jó utat!

oltás ok

Forrás: Budai Oltóközpont
Részletek az oltásról
A hepatitis A az egyik legelterjedtebb vírusfertőzés a világon, évente 1,4 millió új fertőzés fordul elő, a hepatitis B pedig globálisan a tizedik vezető haláloknak számít. Mindkettő fokozott veszélyt jelenthet számunkra, ha külföldre utazunk. A megfelelő időben kapott védőoltás biztonságot adhat.

 

Mentés

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top