Close

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Visegrád történelmi helyszínein immár 31. alkalommal rendezik meg a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat július 10-12. között.

Ez hagyományosan az ország egyik legnagyobb szabadtéri történelmi fesztiválja, hazai és külföldi hagyományőrző egyesületek részvételével. Csaknem száz esemény zajlik hét különböző helyen, melyek között lesz lovagi torna, bajvívás, csatajelenetek, solymász bemutató, középkori gyerekjátékok, élő sakkjátszma is. Tartanak látványos felvonulásokat is, királyi díszbe öltözött szereplőkkel, és korabeli táncokat is ropnak a múltat felidéző hagyományőrzők.
Az előadásokhoz csaknem ezer kosztümös szereplő érkezik, nem csak a Kárpát-medencéből, de Lengyelországból, Csehországból, Olaszországból, Németországból és Szlovéniából, sőt Oroszországból is. Magyarországról ezen a fesztiválon minden évben 60-80 csapat vesz részt.
A rendezvény az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak állít emléket, amikor is a térség jelentős uralkodói, így Károly Róbert magyar, Kázmér lengyel és János cseh király találkoztak itt.  Egyezségüknek akkor több évtizedre szóló pozitív kihatása lett az érintett országokra nézve, főként gazdasági értelemben.
A palotajátékok szervezésében a helyi önkormányzat elsősorban a visegrádi  Szent György Lovagrendre támaszkodik, melynek kiterjedt nemzetközi kapcsolatai vannak. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a főszervező Cseke László, a Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője az idei év újdonságai között említette a kopjatörést, valamint a Kassai Lajos lovasíjász-iskola Seregi törzsének új produkcióját. Cseke László egyébként a Szent György lovagrend kancellárja is.
Az idei játékokra 30-40 ezer nézőt várnak. Félegyházi András polgármester javaslata szerint a látogatóknak a sűrített Volán-járatokkal valamint MAHART-hajókkal célszerű érkezniük. Fontosnak nevezte, hogy minél több gyerek és fiatal látogasson el a fesztiválra.
A rendezvény helyszínei között kiemelt szerepet kap a királyi palota eredeti lovagi torna pályája, a Salamon torony terasza, valamint a Parkszínpad.  
További információk a www.palotajatekok.hu oldalon találhatók.
Szöveg és kép: Bognár Mária      

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top