Close

Gender Racing Team – az egyik szemünk sír, a másik meg nevet!

aroli

Rekkenő hőségben, embert próbáló körülmények között elkezdődött a magyar országos bajnokság Pannónia-ringen rendezett versenyhétvégéje. A Gender Racing Team felemás érzésekkel zárta a délelőtt megrendezett első versenyt, hiszen míg Stern Roland remekül teljesített, addig Rónai Tamásnak ezúttal nem jött ki a lépés.

Nagy volt az öröm, hiszen Stern Roland, a nehéz viszonyok közepette is tudott előrébb lépni, és fejlődni az általa elvártakhoz.

„Nagyon örülök az eredménynek, jól sikerült versenyen vagyunk túl. A rajtot követő pillanatokban ismét sikerült bealudnom kicsit, így közvetlen ellenlábasom kisebb előnyre tett szert, amit aztán tartani is tudott. Néhány előzés múlva visszakerültem az eredetileg elfoglalt pozíciómba, és a közel sem tökéletes körök ellenére sikerült egy olyan etapot összepakolnom, amit még magam sem hittem volna.

asvenk

Ha nincs a pálya végi visszafordítóban elkövetett sorozatos hibám, ahol tizedek garmadáját hagytam, és nem tud úgy elnyúlni tőlem a másik autó, talán még fényesebb is lehetett volna ez az érem. A siker boldoggá tesz, de a szemem előtt már a következő időmérő edzés, és a futam lebeg, megpróbálok még többet kihozni a lehetőségeimből!” – értékelt Roland, aki a Renault kupa második helye mellett az abszolútban is ezüstöt hozott csapatának.

Rónai Tamás is dobogóra volt hívatott ezen a napon, ám a technika máshogy gondolta, és megmakacsolta magát:

Tamás nem tört le, igazi profihoz méltón tudomásul vette azt, amin nem tud változtatni, és már azonnal a következő feladat felé fordította figyelmét. „Ezt mi veszítettük el, ezúttal nem volt szerencsénk.” – mondta a fiatal pilóta, és már rohant is tovább, megkezdeni a relaxációt a soros bemenetelre. Mint azt a szerelő srácoktól megtudtuk, egy bizonyos önvédelmi mechanizmusnak köszönhetően leszabályzott a versenyautó fedélzeti számítógépe, így megelőzve a további problémákat. A műszaki személyzet a gondjaiba vette az autót, és az már készen is áll a második kvalifikációra.

atomcsi

Tóth Gender Tamás csapatfőnök egyszerre volt gondterhelt, mégis mosolygós, hiszen ami elveszett a réven, az talán kicsit visszajött a vámon…:

„Felemás érzések kavarognak bennem, egyfelől nagyon örömteli számomra Stern Roli sikere, azonban zavar, ami Tomi autójával történt, és az, hogy így biztos futamgyőzelemtől estünk el. Roland remek versenyzéssel értékes dobogós helyet szerzett, sokat előzött, és nagy csatákat vívott, egyre inkább ráérez a dolgokra. Tamás ezúttal is hozta a tőle elvárható maximumot, nem rajta múlott, hogy most nem dupla sikert ünnepelünk. Az utolsó körben, az egyik utolsó kanyarban az autója megadta magát, és kénytelen volt feladni a versenyt… Még egyenlőre nem tudom mi a hiba, de dolgozunk a felderítésén, és a kijavításán.”

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Képek: Maszlik Zoltán

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top