Close

Vizes Eb – Cseh László aranyérmes 100 méter pillangón

London, 2016. május 20. Cseh László a 100 méteres pillangóúszás középfutamában az úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben 2016. május 20-án. MTI Fotó: Kovács Anikó

Cseh László aranyérmet nyert 100 méter pillangón a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek szombati napján.

Ideje, az 50.86 másodperc új országos csúcs is, a tavaly augusztusi, kazanyi világbajnokságon elért saját korábbi rekordját javította meg egy századdal.
Ez volt Cseh pályafutásának 33. Európa-bajnoki elsősége, ötvenméteres medencében a 14. kontinenselsősége, Londonban pedig harmadszor érmes, miután 50 méter pillangón második lett, a 200 méter pillangót pedig megnyerte a 30 éves magyar klasszis.
„Éreztem, hogy menni kell, a második ötvenen úgy nyomtam, ahogy bírtam” – nyilatkozta Cseh. „Külön öröm, hogy úgy nyertem, hogy közben egy századdal az országos csúcsomat is megjavítottam, de még ennél is sokkal jobb lehetek.”
A női 200 méteres gyorsúszás döntőjében két magyar is indult, Verrasztó Evelyn az ötödik lett 1:58.16 perccel, a 14 éves Késely Ajna pedig a hatodik helyen végzett 1:58.24 perces egyéni csúccsal.
A férfi 50 méter gyors elődöntőiből Takács Krisztián a vasárnapi nyolcas döntőbe úszta magát a hatodik legjobb időt produkálva (22.09 mp), nem jutott tovább viszont Bohus Richárd, aki a 16. lett (22.47).

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top