Close

Eladó a Playboy-birodalom

Fotó: news.yahoo.com

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Árulják a Hugh Hefner alapította Playboy-birodalmat. A cégbirodalom elnök-vezérigazgatója, Scott Flanders bejelentette: 500 millió dollárért kínálják a vállalatot, amelynek része az 1953-ban alapított Playboy magazin, a honlap és a Playboy-márkanév.

Flanders televíziós interjúban jelentette be az eladási szándékot, jelezve, hogy máris több vevő jelentkezett. Bár ő 500 millió dolláros összeget jelölt meg, a The Wall Street Journal szerint a cégbirodalom, amelynek bevétele tavaly elérte a 93 millió dollárt, ennél jóval többet is megérhet.
A cég dobra veréséről már január óta érkeznek hírek; pontosan azóta, hogy az alapító, a 90 éves Hugh Hefner 200 millió dollárért eladta híres villáját, ahol egyébként még mindig lakik.

A Playboy-nyuszi a világ egyik legismertebb márkája, hasonlóképpen ismert maga az alapító, a selyemköntöst kedvelő és pipázó Hugh Hefner. A magazin – amelyből később a birodalom kinőtt – Marilyn Monroe címlapképével jelent meg először, s hírességekről készült aktfotói tették különösen ismertté. Ugyanakkor a lapnak volt olyan időszaka, amikor értékes irodalmi anyagokat is közölt. 

Tavaly ősszel jelentették be, hogy változik az eddigi koncepció, és a 2016. márciusi szám lesz az első, amelynek címlapján nem pózol mezítelen nő. Az ötlet az alapítótól, Hefnertől származik, aki változatlanul kézben tartja a vállalatbirodalom stratégiai irányítását. Lánya, a 63 éves Christine Hefner már korábban, 2009-ben távozott a cég vezetéséből, és sokáig tartotta magát a hír, miszerint Hefner a fiát, a 24 éves Coopert tekinti másik örökösének. Az ifjabb Hefner azonban nem értett egyet az új irányvonallal, ezért egy hónappal ezelőtt kivált az igazgatótanácsból.
Ha a Hefner-birodalom egyes részeinek megmentésére, felvásárlására irányuló kísérletek sikeresek is lesznek, a magazin jövőjét illetően sokan szkeptikusak. Larry Flint, a Hustler című magazin 73 éves alapítója úgy fogalmazott: „átrendezgetheted a székeket a Titanicon, de attól még a hajó elsüllyed”.

MTI

Kapcsolódó cikk:

Utoljára jelent meg meztelen női képekkel a Playboy magazin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top