Ring Magazin

Péntek, 2018. Október 19.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Ütköző Nézőpont A betegség napja ­­meg a Brigitte Bardot­i szerelem

A betegség napja ­­meg a Brigitte Bardot­i szerelem

E-mail Nyomtatás PDF

akarmi

II. János Pál pápa kezdeményezésére ilyenkor, februárban tartjuk (ünnepeljük???) a betegek világnapját azzal a céllal, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, illetve segítse elő a szenvedés megértését". Kétségtelenül nemes kezdeményezés, kell is figyelni a betegekre ­ ám mivelhogy mindannyian betegek vagyunk, de legalábbis azok leszünk, ez az emléknap lényegében mindenkire vonatkozik: konkrétan rám is, rád is, őrá is, voltaképpen az egész világra. Puskázás végett ezúttal is belenéztem lexikonba, ilyenformán megtudtam a betegség egyik lehetséges meghatározását, mely szerint "az élő szervezet olyan állapota, amelyben az életfolyamatok a normálistól eltérnek. A betegség legegyszerűbben úgy fogalmazható meg, mint az egészség ellentéte. A testi­elki­szellemi egyensúly felborulása, amely akadályozza az ember mindennapos tevékenységét és a társadalmi életben való részvételét. A betegség lehet örökletes, szervi eredetű, parazitás vagy sérülésből eredő. Ezenkívül lehet pszichoszomatikus, vagyis lelki eredetű is. A betegségek leküzdésével, illetve a tünetek enyhítésével az orvostudomány foglalkozik." E szempont alapján (is) áttekintettem a közelmúlt nap évfordulóit, s imigyen elsőként a Becsület Napján akadt meg a szemem.

Valójában mi is a Becsület Napja?
A második világháború egyik különleges dátumát jelöljük e néven: vagyis a Becsület Napja az 1945­ös budai kitörési kísérlet a budapesti csatában, jelesül a budai Várban illetve a környező utcákban ­ a körülzárt német–magyar csapatok összehangolt nyugati irányú támadása a német–szovjet arcvonal elérésére. Ez az a pont, amelyben az elmeháborodott (vagyis beteg...) világ meggyógyítására törekedvén a harcoló felek mindegyike abban a meggyőződésben lőtte rommá a világ legszebb városát, és emelt Budán újabb hullahegyeket, hogy ezáltal sikerül meggyógyítani a világot. Természetesen senkinek sem sikerült.
No, ez aztán a beteg világ!

De van más példám is: 1998­ban, e napon Budapesten a nyílt utcán agyonlőtték Fenyő János médiavállalkozót, a Vico Kft. tulajdonosát, akiről köztudott volt, hogy nem egészen tisztán építette fel az őt körülvevő mikrovilágot (mikró?), ám hiába telt el FJ halála óta sok­sok esztendő, mégsem fordított senki elegendő energiát arra, hogy a gyilkosság körülményeit megnyugtatóan tisztázza. És nemcsak arról van szó, hogy még ma sem tudjuk ki volt a gyilkos, illetve a gyilkos megbízója (tényleg nem tudjuk?), de arról is, hogy a mindenkori hatalom gondosan ügyelt arra, nehogy véletlenül kiderüljön az áldozat valóságos kiléte, mert akkor még nagyobb a baj: csakis a Jóisten tudja, hogy e feltáró­munka segítségével hányan s kik zuhannának a mélybe. (Meg hát a lényeg: kiket rántanak magukkal...)
Ez is a beteg világ...

Nem mondom, hogy az egyetlen, de számomra mindenképp a nap legszebb momentuma, hogy a Francia Roger Vadim sajnálatos halálának közeli napján (nyilván itt is szóba jön a betegség, hisz igazán ritkaság egészségesen elhagyni e földi létet...) eszembe jut a művész első felesége, aki gyakorlatilag kamaszkorom múlhatatlan szerelme, jelesül Brigitte Bardot. A színésznő hajdani szépsége engem még mindig
lenyűgöz, bár ma már belátom: hozzám képest már akkor is öregecskedő volt, jóllehet 12­13 évesen ez még egy csöppet sem zavart...
Ugye, milyen beteg a világ?

Mászáros Sándor (Sunyó)


(11 értékelés)
 

Megjelent A Mi Otthonunk októberi száma

cimlap 2018okt 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 789 vendég böngészi

bav logo kicsi banner