Close

Mongólia: a halálbüntetés eltörléséről

Történelmi szavazás a halálbüntetés eltörléséről Mongóliában. A mongol parlament a legújabb, azon parlamentek közül, amelyek a történelemkönyvekben is száműzték a halálbüntetést. Ez az emberi jogok jelentős győzelmét jelenti az országban – közölte az Amnesty International.


Csütörtökön a jogalkotók megszavazták az új Büntető Törvénykönyvet, amely minden bűncselekmény esetében eltörli a halálbüntetést. Az új Büntető Törvénykönyv 2016 szeptemberében lép hatályba, és 102-re emeli azon országok számát, amelyek teljesen megszüntették ezt a kegyetlen, embertelen és megalázó büntetési nemet.

“Mongólia történelmi döntése a halálbüntetés eltörléséről az emberi jogok nagy győzelmét jelenti. A halálbüntetés világszerte a múlt részévé válik” – mondta Roseann Rife, az Amnesty International kelet-Ázsiai kutatási igazgatója. “Mongólia olyan példát mutatott, amely reményeink szerint gyorsan továbbgyűrűzik Ázsia-szerte. Egy kijárt és követendő ösvényt mutat minden olyan országnak, ahol továbbra is hajtanak végre halálbüntetést, annak érdekében, hogy ezekben is eltöröljék ezt a kegyetlen és embertelen büntetési nemet.“

Idén már három ország – a Fidzsi-szigetek, Madagaszkár és Suriname – törölte el a halálbüntetést.

Mongóliában az utolsó kivégzésre 2008-ban került sor, és a halálbüntetés továbbra is államtitoknak minősült. Azóta az ország folyamatos lépéseket tett az eltörlés felé, amelyek a csütörtöki történelmi jelentőségű parlamenti szavazásban csúcsosodtak ki.

2010-ben Cahiagín Elbegdordzs, az ország elnöke megváltoztatott minden halálos ítéletet és moratóriumot hirdetett minden kivégzésre. 2012-ben Mongólia ratifikált egy nemzetközi egyezményt, amely a halálbüntetés eltörlésére kötelezte az országot.

Cahiagín Elbegdordzs elnök többször kijelentette, hogy Mongóliának hátat kell fordítania a halálbüntetésnek annak érdekében, hogy az élethez való jogot teljes mértékben tiszteletben tartsa. Azzal érvelt, hogy a kivégzés fenyegetése nem bír elrettentő hatással és az igazságszolgáltatás során elkövetett tévedések kockázata minden igazságszolgáltatási rendszerben jelen van.

“Cahiagín Elbegdordzs elnök felfedte a halálbüntetés téveszméjét. Szükséges, hogy a halálbüntetés mongóliai  eltörlésében játszott politikai vezető szerep megismétlődjön máshol is Ázsiában. Azok az országok, amelyek továbbra is végrehajtanak halálbüntetést, a történelem rossz oldalán állnak” – jelentette ki Roseann Rife.

Néhány ország továbbra is alkalmazza a halálbüntetést, mégpedig oly módon, amely teljesen ellentétes a nemzetközi joggal és a nemzetközi sztenderdekkel. Idén Indonézia világméretű tiltakozás közepette visszaálította a halálbüntetést, míg Pakisztán legalább 300 embert végzett ki, mióta 2014 decemberében feloldotta a kivégzések moratóriumát. Kelet-Ázsia, Kína, Japán, Észak-Korea és Tajvan mind hajtottak végre halálbüntetést.

 

Forrás: Amnesty International Hungary honlapja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top