Close

CSAKNEM HETVENMILLIÓS TÖBBLETTÁMOGATÁS A BIZTOS KEZDET GYEREKHÁZAKNAK

gyermek

Az idei, működésre fordítható 606 millió forint mellé további 68,4 millió forint támogatást kapnak fejlesztésre a Biztos Kezdet Gyerekházak – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn egy monori gyerekházban.

Czibere Károly elmondta, hogy a kormány a közelmúltban döntött a gyerekházak egyszeri fejlesztési támogatásáról, amelyet részben speciális szakmai szolgáltatásokra, részben eszközfejlesztésre fordíthatnak a fenntartók.

A Biztos Kezdet Gyerekházak a kormány társadalom- és felzárkózáspolitikájának egyik központi elemét jelentik, mert elkötelezettek abban, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek minél korábban megkapják azokat a javakat és szolgáltatásokat, amelyek a fejlődésüket segítik – fogalmazott az államtitkár.

 

Kiemelte: ezeknek a javaknak és szolgáltatásoknak a biztosítása különösen jelentős 3 éves kor alatt. Hozzátette, a Biztos Kezdet Gyerekházak egyik fontos sajátossága a szülőkkel, a családdal való együttműködés, kapcsolattartás, „itt az anyukákkal együtt kapnak fejlesztést a gyerekek”, ezek az intézmények ezért jelentenek valóban erős alapot, biztos kezdetet.

„A KORMÁNYZAT CÉLJA, HOGY A JELENLEGI 112 GYEREKHÁZ MELLETT TOVÁBBI 50 INTÉZMÉNY ÁLLJON FEL ÉS INDULJON EL A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN.”
Emlékeztetett arra: a gyerekházak rendszerbe illesztése 2014-ben megtörtént, 2015-ben a működési keret megduplázódott, és 606 millió forintot jelent a jelenleg működő 112 gyermekház számára erre és a jövő évre is. Ezzel hosszú távon fenntarthatóvá, kiszámíthatóvá és tervezhetővé vált a működés – tette hozzá.

Az elmúlt években ezek az intézmények több mint 12 ezer gyermeket értek el, és ennek az eredménynek az alapján döntött úgy a kormány, hogy a működési keret mellé egy fejlesztési pályázatot is kiír.

 

Czibere Károly rámutatott: fontos, hogy azok a gyerekek, akik valamilyen terápiára, szakemberre, további speciális szolgáltatásra szorulnak, segítséget kapjanak, a pályázat eszközfejlesztési eleme pedig ahhoz járul hozzá, hogy a gyerekek fejlesztését szolgáló eszközök – vagy a gyerekházakban a szülőket segítő háztartási eszközök – évről évre gyarapodjanak. Ez a következő hetekben valósul meg – jegyezte meg.

A jövővel kapcsolatban az államtitkár szólt arról is, a kormányzat célja, hogy a jelenlegi 112 gyerekház mellett további 50 intézmény álljon fel és induljon el a következő években. Ehhez 2,5 milliárd forintot rendelnek hozzá fejlesztési forrásokból. Az előkészítő munkák befejeződtek, és várhatóan jövő év közepén jelenik meg a pályázat.

 

Czibere Károly hangsúlyozta: ezeknek a gyerekházaknak a rendszerbe állításával, hosszú távon fenntarthatóvá tételével és továbbfejlesztésével el tudják érni a felzárkózáspolitika egyik kiemelt célját, hogy több ezer, több tízezer hátrányos helyzetű család és gyermek kapjon ezeken az intézményeken keresztül valós és érdemi segítséget.

A Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottságnak a sajtótájékoztatóval egy időben zajló kihelyezett monori ülésével kapcsolatban az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, ennek az egyik legfontosabb feladata, hogy értékelje az elmúlt évek felzárkózási programját. Kiemelte: az ilyen értékelések alapján alakulnak át a felzárkózási programok, elvégzik a szükséges korrekciókat, és az új pályázatokat már ennek megfelelően írják ki.

 

 

(MTI-fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top