Close

Magyarország családi értékeket hangsúlyozó politikája

Külföldön is elismerik Magyarország családokat, családi értékeket középpontba helyező politikájátmondta Novák Katalin családés ifjúságügyért felelős államtitkár telefonon az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a Politikai Hálózat az Értékekért nevű nemzetközi, politikusokat tömörítő szervezet tanácsadó testülete alelnökének választottak szombaton Washingtonban.
    
Az államtitkár kifejtette: több országban követendő példának tartják, hogy ezek az értékek a magyar alaptörvényben és sarkalatos törvényekben is megjelennek. Sokszor az a tapasztalat, hogy a klasszikus értékek, mint a család, a házasság nem kapnak elég hangsúlyt a jogalkotásbanmondta.
    
Novák Katalin kiemelte: a szövetség nem valami ellen, hanem a családi, emberi kapcsolatok, a tolerancia, a szolidaritás előtérbe helyezéséről szól. Cél az, hogy a politikusok, döntéshozók és a parlamentek képviselői szövetségeseket találjanak egymásban, és érvényre tudják juttatni a közösen fontosnak tartott értékeket a nemzetközi diplomáciában és a hazai jogszabályalkotásban is – tette hozzá.
    
Az államtitkár elmondta: a szervezet célja a gyakorlatok terjesztése. Magyarországnak példaértékű lehet az, hogy a szövetség egyes országaiban rendkívül erősen hallatják a hangjukat a családokat a középpontba helyező civil szervezetekvélekedett, megemlítve, hogy Magyarországon is indult ilyen mozgalom, kapcsolatban is vannak családokkal foglalkozó civil szervezetekkel.
    
A szervezet foglalkozik fiatal önkéntesek képzésével is, akik nemzetközi tapasztalatcserében is részt vehetnek, amit majd későbbi munkájuk során kamatoztatni tudnak – emelte ki Novák Katalin.
    
A Politikai Hálózat az Értékekért (Political Network for Values) egy tavaly decemberben alakult nemzetközi politikai szervezet, amelynek számos ország kormányzati, törvényhozási képviselője tagja. A szervezet kommunikációs platformként és tudásforrásként szolgál a jogalkotóknak, politikai képviselőknek, hogy jó gyakorlatok, tapasztalatok cseréje révén elősegítsék az élet, a házasság és a család értékeinek érvényesülését. Az idei találkozót Washingtonban szervezték meg 17 ország részvételével.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top