Close

Elhunyt Czeizel Endre

Fotó: bumm.sk

A tudóst hosszú, méltósággal viselt betegség után, életének 81. évében érte a halál – közölte Czeizel Barbara, az orvos-genetikus lánya az MTI-vel. Magyarország kormánya részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

Nyolcvanéves korában, augusztus 10-én hajnalban elhunyt Czeizel Endre orvos-genetikus, a veleszületett rendellenességek kutatója, akinek televíziós ismeretterjesztő munkássága révén nézők milliói ismerkedtek meg a genetika rejtelmeivel.
Czeizel Endre apja szobafestő-mázoló kisiparos volt. Középiskolai tanulmányait a budapesti ciszterci gimnáziumban és a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte. Orvosi diplomájának megszerzése után 1959-től az Országos Közegészségügyi Intézetben a humángenetikai és teratológiai osztályon a fejlődési rendellenességek okait kutatta, emellett 1973-ig a János-kórház szülészeti osztályának családtervezési tanácsadója volt.
1973-ban lett a humángenetikai és teratológiai laboratórium (1984-től osztály) főorvosa és a WHO-együttműködési központ igazgatója. 1996 és 1998 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Ezután a Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány tudományos igazgatója lett.
Fő területe az epidemiológia, az öröklődés, a genetikai ártalmak és a veleszületett rendellenességek kutatása és megelőzése volt. Elsőként igazolta a magzatvédő vitamin szerepét a fejlődési rendellenességek megelőzésében, elsőként írta le számos veleszületett rendellenesség előfordulási sajátosságait. 1970-ben lett a vezetője a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartásának, 1973-ban létrehozta a Veleszületett Rendellenességek Kóroki Monitorját, melynek segítségével jól kutathatóvá váltak a rendellenességek okai.
Czeizel Endre 1973 óta végzett genetikai tanácsadást, kidolgozta az úgynevezett magyar módszert, az 1980-as években pedig az optimális családtervezési modellt, majd szolgáltatást. Ennek keretében elsőként a családtervezési alkalmasságot tisztázzák, a második lépés a fogamzásra való három hónapos felkészülés, a harmadik lépésben a fogamzás optimális körülmények közötti elérése után a korai terhesség fokozott védelmét segítik elő. Magyarországon több mint 75 ezer „Czeizel-bébi” született.
Munkássága elismeréseként számos nemzetközi társaság fogadta tagjává, és feladatot vállalt az MTA Orvosi Genetikai Bizottságának munkájában is. Elnöke volt a Magyar Tehetséggondozó Társaságnak, szakértője az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO), részt vett több európai uniós kutatási témában, tagja volt vezető nemzetközi folyóiratok szerkesztőbizottságának. Elnöke volt az International Clearinghouse for Birth Defect Monitoring System és a European Environment Mutagenic Society szervezeteknek, alelnöke a washingtoni Humángenetikai Világkongresszusnak.
A Fővárosi Ítélőtábla 2003-ban egy hosszan húzódó per végén bűnsegédként jogerősen pénzbüntetésre ítélte egy magyar-amerikai örökbefogadási üggyel kapcsolatban. A történtekről egy lapnak így nyilatkozott: „Mire megszületett az ítélet, naivságomat, hogy segíthetek az abortuszra ítélt magzatok életét megmenteni, elvesztettem. Valahogy rendet kellett csinálnom önmagamban, így megírtam a hét év történetét A Czeizel-ügy címmel.”

Czeizel Endre sokrétű szakírói és ismeretterjesztő tevékenységet is végzett, több mint 300 angol nyelvű tudományos közlemény, 28 magyar ismeretterjesztő, valamint 17 tudományos szakkönyv fűződik a nevéhez. A televízióban olyan népszerű, felvilágosító-ismeretterjesztő műsorokat vezetett, mint Az öröklődés titkai, a Születésünk titkai, a Jövőnk titkai, Az élet él és élni akar, a Ki viszi át a szerelmet, a Szexfilm, az AIDS, a Génjeink titkai. Az utóbbi években a zsenialitás gyökereit kutatta a kivételes tehetségű muzsikusok, költők, művészek, Nobel-díjas tudósok családfaelemzése alapján.
1966-ban lett az orvostudomány kandidátusa, 1978-ban akadémiai doktor. Számos más kitüntetés mellett 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. 2000-ben az Egyesült Államokban neki ítélték oda – megosztva – a Kennedy-díjat, amelyet a Kennedy Alapítvány ötévenként adományoz a testi-lelki fogyatékosságok megelőzéséért végzett kiemelkedő tevékenységek elismerésére.
A magzatvédő vitaminnal kapcsolatos kutatásait is méltányolták, 2002-ben megkapta az amerikai Fejlődési Rendellenességek Megelőzése Bizottságának díját is. 2011-ben Hazám díjjal, 2012-ben Radnóti Miklós antirasszista díjjal, 2014-ben Semmelweis-díjjal tüntették ki.
A nap folyamán a magyar kormány közölte: mély megrendüléssel fogadták a halálhírt, osztoznak a család fájdalmában Mint írták: az orvos-genetikus szakmájában kiemelkedő teljesítményt ért el, emellett sokat tett az ismeretterjesztés területén is.

Falus András: halálával az orvosgenetikai ismeretterjesztés jeles személyisége távozott

Czeizel Endre egyedülálló életpályát mutathat fel, munkássága nagyon nagy tiszteletet és elismerést érdemel, halálával a magyar orvosgenetikai ismeretterjesztés jeles személyisége távozott – hangsúlyozta Falus András, az MTA rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének korábbi igazgatója az MTI-nek.

A hétfőn elhunyt orvos-genetikus pályafutását méltatva Falus András kiemelte, hogy Czeizel Endre érdeme a genetikai szűrések népszerűsítése, hiszen ennek révén nagyon sok betegség megelőzhető, illetve enyhíthetők a kórképek tünetei. Emellett az ő nevéhez fűződik az optimális családtervezési modell kidolgozása, a genetikai tanácsadás meghonosítása.
„A családalapításra készülőkkel folytatott beszélgetések során az ifjú házasoknak olyan valószínűségekre mutatott rá, amelyek bárminemű pánikkeltés nélkül, de mindenképp figyelmet érdemeltek. Czeizel professzor ugyanis mindig hangsúlyozta az öröklésbiológia egyik legfontosabb igazságát, azt, hogy a genetika csupán valószínűség. Nem sors, nem végzet, hanem kockázati valószínűség, annak a megnövekedett eshetősége, hogy bizonyos életkorban, bizonyos életmód és körülmények mellett fokozottan érvényesülhetnek az örökölt tulajdonságok” – fejtegette Falus András.
Az akadémikus mindazonáltal Czeizel Endre legnagyobb érdemének a tudományos ismeretterjesztésben játszott szerepét tartja.
„A genetikai ismeretterjesztés Öveges professzorának tekinthető. Emberközelbe hozta a tudományt, a genetikai ismeretterjesztésben abszolút úttörőszerepet játszott. Nagyon sokat lehetett tanulni Czeizel Endre népszerű tévésorozataiból, amelyek adásonként több százezer nézőt ültettek a képernyő elé, s az érdeklődők olyan új fogalmakkal ismerkedhettek meg, amelyek esetleg még az egyetemi tankönyvekben sem mindig szerepeltek” – emelte ki az akadémikus.
Személyes hangvételű méltatásában Falus András megjegyezte, hogy „némely hangsúlyban, néhány kiemelésben” nem teljesen értett egyet az orvos-genetikussal. „Czeizel Endrével lehetett vitatkozni, én is megtettem ezt néhány alkalommal, de polémiáink mindig a lehető legkedvesebb, a másik személyiségét maximálisan tiszteletben tartó módon folytak. Néha az volt az érzésem, hogy vele még vitatkozni is jobb, mint másokkal egyetérteni. Nagy személyiség volt, nagyon sajnálom, hogy szellemi erejének teljében hagyott itt minket” – húzta alá Falus András.

MTI / hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top