Close

SMART célok a vállalatvezetésben

Rodin gondolkodó

A vállalat működésének célja a nyereségtermelés. A nyereségtermelő képességet pedig úgy tudjuk befolyásolni, hogy kezünkben tartjuk az egyes teljesítménymutatókat. Nem elsősorban az aznapi, heti, havi teljesítmény számít, hanem a teljesítmény változásának a trendje. Javul a trend, vagy romlik. A javulásra rá kell segíteni, a romlást meg kell akadályozni. Külön foglalkozunk majd ezekkel, de érdemes sorrendet felállítani az egyes nagy, teljesítményről szóló témakörök között.

  1. Nyereségesség (profitability): a vállalatnak nyereségesen kell gazdálkodnia. A vezetők felelőssége a vállalat nyereségességének biztosítása. Amennyiben ez rendben van és a nyereség az elvárt szinten alakul, megvizsgáljuk, hogyan lehet az elvártnál jobb eredményt elérni. Szépen fogalmazva, a célunk az, hogy jó vállalatból kiváló vállalatot építsünk.
  2. Forgótőke (working capital): Meg kell vizsgálnunk és el kell érnünk, hogy a vállalat forgótőkéjét a megfelelő alacsony szinten tartsuk. Ne fizessünk előbb, mint ahogy nekünk fizetnek, és ne tartsunk túl magas készletet, mert csak áll benne a pénz. Ugye, ez azt jelenti, hogy a tulajdonosok pénzével gazdálkodunk, a források a tulajok számára pénzbe kerülnek, ezért takarékosan kell bánnunk a forrásokkal. Ha a nyereségesség és a forgótőke is rendben van, akkor a következő lépés, hogy megfelelően kell menedzselnünk a vállalat hatékonyságát.
  3. Hatékonyság/termelékenység (efficiency/productivity): El kell érnünk, hogy a termelés és az értékesítés fajlagos mutatói csökkenést mutassanak. Olyan mutatók, mint ráfordított költség termékenként, ráfordított munkaóra az árbevételre vetítve, mind csökkenő trendre állíthatók. Úgy a változó költség, mint az állandó költség hatékonysági mutatóit javuló trendben kell tartanunk.
  4. Ha mindhárom mutató rendben van, tehát a nyereségesség nő, a forgótőke csökken, a hatékonysági mutatók pedig javulnak, egy percre hátra dőlhetünk, és utánanézhetünk, hogy vajon a számításaink tényleg pontosan mutatják e három mutató trendjét.

A vállalatot emberek irányítják, és emberek azok, akiket motiválnunk kell azért, hogy a megfelelő eredményt érjük el. Ha nem a kiválóságra törekszünk, még közepes célokat sem fogunk elérni. Ez a legkedvesebb közhelyem, ajánlom mindenkinek, hogy tartsa szem előtt, amikor vállalatot vezet. Amikor a munkatársaink számára célokat tűzünk ki, két dolgot teszünk. Egyrészt elkészítjük a vállalat költségvetését, a büdzsét, ez már szeptemberben kész kell legyen. Ez tartalmazza az elérendő célokat. Én ezeket minimális céloknak tekintem mindig. Másrészt, az év kezdetekor, januárban szoktunk elgondolkodni a munkatársak éves prémiumkitűzésén. Azért ekkor, mert a büdzsé készítésekor még 4-5 hónap hátra van az évből, januárban viszont már ismerjük az előző évi eredményt. Nemzetközi vállalatoknál a januári havi jelentéssel be kell mutatnunk a vállalat előző évi gazdálkodását, már ami a nyereségességet és az azzal összefüggő gazdasági mutatókat illeti. A prémiumkiírás akkor jó, ha a vállalat elérte a kitűzött célokat, és a dolgozók is – többnyire – elérték a prémiumcéljaikat. A vállalat érdeke tehát az legyen, hogy minél több prémiumot fizessen a dolgozóknak, mert akkor tudni lehet, hogy jól megy az üzlet.

A prémiumfeladat kiírásoknak Smart módon kell elkészülniük, a smart szó azt jelenti, okos, tehát:

S mint specific azaz specifikus legyen, jól meghatározott. Le kell írni hogy mit szeretnénk, mi is pontosan az elvárás. Az egyértelműségen van a hangsúly.

M mint measurable azaz mérhető legyen. Nem szeretem például, ha az asszisztens prémium kiírásában ilyenek vannak, hogy szépen mosolyogjon a vevőkre, vagy hogy sohase fogyjon el a kávé a konyhában. A prémiumért az asszisztensnek is meg kell dolgozni, joga van, hogy megfelelő prémium kiírást kapjon, olyat, ami a munkaköréhez megfelelően, mérhető módon kapcsolódik.

A mint attainable, megfelelően reális legyen, de azért legyen benne egy kis szorítás. Növekedés esetén a büdzsét az aktuális évet 5-10%-al megfejelve szerkesztjük meg. Januárra már látszik, hogyan sikerült az előző évünk, és a prémium kiírásokkal korrigálhatjuk azt, ha szeptemberben túl laza vagy túl feszes büdzsét terveztünk.

R mint relevant azaz releváns legyen. Minden dolgozó számára az ő munkaköréhez kapcsolódó feladat legyen megfogalmazva. A dolgozó érezze magáénak a kiírt feladatot, fontos, hogy amikor rákérdezek, el tudja mondani, részleteiben is jó választ tudjon adni arra, hogy mit kell elérnie és milyen mértékben.

T mint trackable, azaz nyomon követhető módon figyelhető legyen. Az üzleti év minden szakában, minden pillanatában tudnom kell, hogy hol tartok éppen a prémium feladatom teljesítésével, mennyit kell még küzdenem, hogy a vágyott eredményt elérhessem.

Földi Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top