Close

Fény derült az elektromos autók „rejtett előnyeire”

Fotó: megtudtuk.hu

A hagyományos gépjárműveknél jóval kevesebb hőt bocsátanak ki az elektromos autók, ez pedig komoly környezetvédelmi előnyökkel járhat, csökkenthetik a hőséget a városokban – érvelnek amerikai és kínai tudósok.

Az elmúlt években komoly vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy az elektromos autó vajon tényleg egy kevésbé környezetszennyező technológiát jelent a hagyományos, fosszilis üzemanyagokkal hajtott, illetve gázüzemű gépjárművekkel szemben. Az elektronikus autók használata ugyan az üvegház-hatású gázok kibocsátásának csökkenésével jár, viszont gyártása költséges és környezetszennyező.
A Michigani Állami Egyetem tudósai és kínai kutatók szerint azonban az elektromos autók használata további, eddig ismeretlen előnyökkel is járhat, mivel ezek a járművek lényegesen kevesebb hőt bocsátanak ki, mint hagyományos társaik. A kutatók szerint az elektromos autók a gázüzemű járműveknél is mintegy 80 százalékkal kevesebb hőt termelnek.
A Scientific Reports című lapban megjelent tanulmány szerint a kisebb hőkibocsátás enyhítheti a nagyobb városok életét a nyári hónapokban megnehezítő hőszigeteffektus következményeit is. Mivel az épített városi környezet több hőt nyel el napközben, mint a természetes környezet, a felszálló meleg levegő hatására egyfajta hőcsapda alakul ki, amely forró katlanokká változtathatja a nagyobb települések belső területeit.
A hőszigeteffektusért elsősorban a hagyományos gépjárművek és a légkondicionálók a felelősek. A kutatásban részt vevő tudósok szerint amennyiben elektromos autók vennék át a hagyományos és gázüzemű gépjárművek helyét, a kisebb hőkibocsátás hatására jóval kevesebb légkondicionálásra lenne szükség, ezzel pedig a környezet ismét csak nyerne.
A tudósok számításai szerint ha 2012 nyarán Pekingben elektromos autók közlekedtek volna, akkor 0,94 Celsius-fokkal mérséklődött volna a városban tapasztalható forróság, ez 14,4 millió kilowattórányi energia-megtakarítással, és napi 11 779 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátással járt volna.
„A hőhullámok gyilkosak, és a klímaváltozás esetében egy Celsius-fok eltérés is nagy különbséget jelenthet” – nyilatkozta Jianguo Liu, a Michigani Állami Egyetem kutatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top