Close

Új helyére került a Budapesti Corvinus Egyetemen a Marx-szobor

Budapest, 2014. október 20., hétfő (MTI) – Megnyílt a Budapesti Corvinus Egyetem intézménytörténeti kiállítása hétfőn, amely helyet ad a főépület aulájából eltávolított Marx-szobornak is.

Rostoványi Zsolt, a Corvinus egyetem rektora elmondta: hosszas előkészítő munka után érkezett el a kiállítás megnyitójának napja, amely a Corvinus és elődintézményeinek történetét mutatja be. Az elődök munkája nélkül a mai eredményeikkel sem büszkélkedhetnének – hangsúlyozta az egyetemvezető. 
Kiemelte: egy egyetem identitásában kiemelt szerepet játszik hagyományainak gondos őrzése, és ha kell újjáteremtése.
Az intézmény idén ünnepli a Corvinus név felvételének 10. évfordulóját – emlékeztetett a rektor, hozzátéve: az egyetemtörténeti kiállításon képet kaphatnak az érdeklődők arról, honnan indultak, milyen utat jártak be és hová jutottak. 

A Marx-szoborról szólva – felidézve történetét – megjegyezte: most elfoglalta az őt megillető helyet kiállításon. Rostoványi Zsolt reményét fejezte ki, hogy a vonatkozó pályázat lebonyolítása után jövő évben a Corvinus szimbolikát kifejező alkotásokat is kiállíthatják majd. 
Bohátka Gergely, az Emmi felsőoktatási főosztályvezetője kiemelte: a kiállítás fontos és jelentőségteljes esemény az intézmény számára, amely nemcsak építészetileg impozáns része Budapestnek, hanem szellemi központ is. Fennállása óta reformegyetemnek számított, mindig igyekezett az események, a kor követelményeinek elébe menni, magát folyamatosan jobbítani. 
Ma is ezt várják a felsőoktatási intézményektől, azaz, legyenek kezdeményezőek, álljanak a változások élére, haladjanak együtt a gazdasági kihívásokkal és tegyék közösen világhírűvé a magyar felsőoktatást – hangoztatta a főosztályvezető. 
Az állandó kiállítás, amely a kordokumentumok, képek, relikviák bemutatása mellett helyt ad a Marx-szobornak, az egyetem Fővám téri főépületének északi fogadóterében található.
A szobor eltávolítását korábbi helyéről Rétvári Bence KDNP-alelnök és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség is szorgalmazta. Álláspontjuk szerint elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon szobra lehet Karl Marxnak, „annak az ideológusnak, aki nyíltan antiszemita és rasszista nézeteket vallott”.
A szobrot korábbi helyéről, a főépület aulájából végül szeptember 15-én szállították el.
MTI 
   
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top