Close

Filmpremierek az első Magyar Filmhéten

Budapest, 2014. október 6., hétfő (MTI) – Az elmúlt három év termését, 332 filmet, köztük több filmpremiert láthat a közönség az első Magyar Filmhéten október 13. és 19. között a Cinema City MOM Park hat termében; a rendezvény programját hétfőn hozta nyilvánosságra a mustrát szervező Magyar Nemzeti Filmalap, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Magyar Filmakadémia.

A rendezvény Kertész Mihály (Michael Curtiz) Jászai Mari főszereplésével 100 éve forgatott filmje, a felújított és digitalizált A tolonc ősbemutatójával kezdődik a Művészetek Palotájában; az alkotáshoz a Maestro című Oscar-jelölt magyar animáció zenéjét is jegyző Pacsay Attila komponált kísérőzenét, melyet a nyitógálán az 52 tagú Pannonia Symphony Orchestra ad elő – emlékeztettek a Filmhét szervezői az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.
Több játékfilm bemutatóját tartják a fesztiválon, köztük Török Ferenc új rendezésének, a Senki szigete című romantikus komédiának a világpremierjét. A rendezvényen láthatja először a közönség Tolnai Szabolcs vajdasági rendező Az erdő című magyar-szerb koprodukcióban készült drámáját, N. Forgács Gábor legutóbbi filmjét, a Kéri Kitty és Rudolf Péter főszereplésével készült Pillangókat, a Németországban alkotó Kincses Réka első játékfilmjét, a Szex, szülőföld és más kellemetlenségek című alkotást, emellett a fővárosi közönség előtt bemutatkozik Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása is, amely az idei Cinefesten elnyerte a zsűri nagydíját. 
Az első Magyar Filmhéten összesen 12 620 percnyi magyar film, azaz 332 alkotás – köztük 105 dokumentumfilm, 87 fikciós rövidfilm, 62 animáció, 36 ismeretterjesztő film, 26 egészestés játékfilm és 16 tévéjátékfilm – látható majd. A seregszemlére az alkotók az elmúlt időszakban magyarországi mozi forgalmazásban vagy televíziós csatornákon vetített, vetítendő, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették. 
A játékfilmek között olyan nemzetközi fesztiválsikerek is láthatóak lesznek, mint a Fehér Isten, az Aglaja, A nagy füzet, az Isteni műszak vagy a Viharsarok, de vetítik a százezres hazai nézőszámot túllépett Megdönteni Hajnal Tímeát és az eddig több mint százötvenezer nézőt vonzó Coming Out című vígjátékokat is.
A Filmhéten látható alkotások több mint egyharmada a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja által támogatott alkotás. Köztük van a nemrégiben Montreálban fesztiváldíjat nyert tévéjátékfilm, A berni követ, a szintén több fesztiválon díjazott Vad Szigetköz című ismeretterjesztő film, a sport- és kultúrtörténeti jelentőségű Magyarok a Barcáért című dokumentumfilm vagy A négyszögletű kerek erdő című animációs film is. 
A részletes program a www.filmhet.hu internetes oldalon érhető el, a vetítésekre október 9-étől lehet elővételben jegyet vásárolni.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top