Close

Kulturális örökség mesterszak indult a pécsi egyetemen

Pécs, 2014. október 2., csütörtök (MTI) – Kulturális örökség tanulmányok mesterszakot indított a Pécsi Tudományegyetemen (PTE). Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön Pécsen, az új szak indítása alkalmából szervezett eseményen azt mondta: a kulturális iparra úgy kell tekinteni, mint Magyarország gazdasági fejlődésének egyik fontos elemére.
 

    A politikus hangsúlyozta, hogy a kulturális örökség szakot választó diákok olyan területen dolgozhatnak majd, amely minden nap élményt, örömöt jelent számukra, ugyanakkor nagy felelősségük lesz az értékek számbavételében, megőrzésében és átadásában.
    Tevékenységükkel a kulturális ipart is fejlesztik, amely ösztönzőleg hat a gazdaságra, s hozzájárul az ország gazdasági teljesítményéhez – fogalmazott az államtitkár.
    Bódis József, a PTE rektora példátlannak nevezte, hogy bár a szakot a felnőttképzési kar hirdette meg, indításához a műszaki és informatikai, a természet- és a bölcsészettudományi karral is össze tudott fogni. Kiemelte, a képzésnek különös jelentőséget ad, hogy a több mint kétezer éves, 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa címet viselt Pécsnek komoly értékei, azon belül épített öröksége van, amelyet csak hozzáértéssel lehet megőrizni az utókor számára.
    A kulturális örökség mesterszak emellett felhívja a figyelmet arra, hogy milyen sivár lenne az életünk, ha ezek az értékek nem lennének – jegyezte meg a rektor.
     A szak a PTE felnőttképzési karán, levelezős munkarend keretében működik, a tizenhat hallgató írott kulturális örökség, kulturális diplomácia, örökségmenedzsment, továbbá a hazai felsőoktatásban elsőként Pécsett elérhető épített örökség szakirányok közül választhat.
    Az egyetem korábbi tájékoztatása szerint az új képzésre azokat az alapszakon vagy mesterszakon végzett érdeklődőket várták, akik állami-önkormányzati, üzleti, nonprofit szervezeteknél a kulturális örökség kezelésével, menedzselésével kapcsolatos meglévő ismereteiket kívánják bővíteni.
    A szak indításához hozzájárult, hogy Európa épített öröksége amellett, hogy kulturális, művészettörténeti, vagy építészeti szempontból jelentős, nagyon komoly gazdasági potenciált is rejt, amelyet a jövőben érdemes minél jobban kihasználni. Ezt segíthetik a kulturális örökség tanulmányokat folytató, a közszolgálatban, az építésrendészetben, vagy az örökségvédelem más műszaki, irányítási, beruházási területein elhelyezkedő diplomás szakemberek.
    Örökségvédelmi szakemberekre ugyanakkor Pécsnek is szüksége van, már csak azért is, mert az ókeresztény emlékhelyeivel az UNESCO világörökségi listáján szereplő városnak sok jelentős műemlékkel büszkélkedhet.
    A mesterképzés védnöke Pierre Vasarely, a PTE díszdoktora, aki a pécsi születésű Victor Vasarelynek, az optikai festészet világhírű képviselőjének unokájaként sokat tesz azért, hogy a baranyai megyeszékhely kulturális, tudományos elismertsége növekedjen Vasarely szellemi örökségén keresztül.

MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top